2011. június 30., csütörtök

László Ferenc: A hipofízisper - Jelenlegi ára: 3 520 Ft

BookHouse könyvdiszkont: Az ezer könyv házaTisztelt Érdeklődő! A BookHouse Könyvdiszkont Csapata üdvözli Önt! Kérjük, csak a terméklapon olvasható szállítási feltételek elfogadása esetén licitáljon a termékre! A hipofízisperA könyv listaára: 4291 Ft. Leírás:
A hipofízis ügy néven ismertté vált botrány középpontjában Dr. László Ferenc, a SZOTE endokrin osztályának akkori vezetője állt, aki 1975-1986 között mintegy ötezer darab emberi hipofízist adott át az olasz Serono gyógyszercégnek, amelytől cserébe az osztály gyógyszereket, gyógyászati eszközöket és technikai felszerelést kapott. A közvéleményt leginkább az háborította fel, hogy a holttestekből előzetes engedély, belegyezés nélkül távolítottak el szerveket, szöveteket. Mindez azonban jogszerű volt (mind a mai napig az, ha az elhunyt vagy hozzátartozója nem nyilatkozik az ellenkezőjéről), a bíróság viszont úgy látta, hogy László Ferenc bűnös devizagazdálkodást sértő bűncselekmény és jogosulatlan külkereskedelmi tevékenység miatt, így elítélték (három évre felfüggesztett börtönre), és elvették tőle egyetemi tanári kinevezését (a törvény ugyanis akkor leszögezte: a szervekért nem kapható anyagi ellenszolgáltatás). A témáról született már feldolgozás, Balogh Tamás és Dlusztus Imre tollából, A hipofízisügy (Budapest, Idegenforgalmi és Propaganda Kiadó Vállalat, 1987. ) címmel. Ezúttal a történteket az érintett szemszögéből ismerhetjük meg: az írást egyébként már 1987-ben elkezdte, azzal a szándékkal, hogy bemutassa az ellene folyó koncepciós pert. A kötet középpontjában természetesen a per és annak különböző vonatkozásai állnak (ezzel foglalkozik a teljes második rész), miközben a szerző életét és karrierjét is megismerhetjük a születésétől napjainkig. A fekete-fehér fotókkal illusztrált könyv tartalmazza a per szinte teljes dokumentációját, annak sajtóvisszhangját és a szerzőnek Friderikusz Sándorral folytatott 1987-es interjújának szövegét is. A széles körben ajánlható memoárt névmutató zárja. ISBN: 978-963-319-009-8A termék eladó új, olvasatlan állapotban. Kínálatunkban több mint tízezer új és használt könyv szerepel, melyeket raktárról tudunk szállítani. A gyerekkönyvektől kezdve a szépirodalmon át a bestseller kiadványokig rengeteg könyv címből választhat.
Nézze meg őket most: BookHouse Könyvdiszkont könyvekSzállítási feltételek: Személyes átvételre kizárólag a budapesti üzletünkben van lehetőség (az Örs vezér tértől 1 percre), hétfőtől péntekig 9. 30 és 17. 30 óra között, valamint szombaton 9. 30 és 13. 30 óra között. Házhoz szállítás futárszolgálattal, előre fizetéssel vagy utánvéttel lehetséges. A szállítási költség Magyarországon előre utalással 730 Ft., utánvéttel 995 Ft., de 10. 000 Ft. feletti vásárlás esetén a szállítás díjtalan. A leütést követő 1-2 munkanapon belül kerül a könyv a raktárból az üzletbe, így aznapi átvétel nem lehetséges. A leütést követő 7 napon belül, kérjük, e-mailen jelentkezzen a könyvért, és adja meg, milyen módon (személyes vagy házhozszállítás) szeretné átvenni a könyvet. Kínálatunkban kizárólag raktárkészleten lévő könyvek találhatók, azonban a beszerzések és eladások függvényében a készletünk folyamatosan változik, ezért sajnos előfordulhat, hogy a megrendelt könyv közben elfogyott.
Ajánlatunk a készlet erejéig érvényes. Készlethiány esetén, a megrendelést előfoglalásba tesszük és tájékoztatjuk Önt a várható szállítási időpontról. A gyors és pontos kommunikáció miatt kérjük, hogy lehetőség szerint e-mailben tartsa velünk a kapcsolatot! Kérjük csak a fentiek tudatában licitáljon a termékre! Köszönjük, hogy megtisztel bennünket bizalmával!
a BookHouse Könyvdiszkont Csapata


Jelenlegi ára: 3 520 Ft

Az aukció vége: 2011-07-02 07:27
. László Ferenc: A hipofízisper - Jelenlegi ára: 3 520 Ft

PHILIPS dvd - Jelenlegi ára: 700 Ft

Eladó használt Philips Dvd távirányitó hibátlanul müködik


Jelenlegi ára: 700 Ft

Az aukció vége: 2011-07-11 06:20
. PHILIPS dvd - Jelenlegi ára: 700 Ft

Gap szuper szép cipő Uk 3 34-35 - Jelenlegi ára: 2 250 Ft

Eladó egy szép állapotú, Gap márkájú sportcipő, beleírt méret szerint Uk 3-as Eur 34-es.
Belső talphossza: kényelmesen 21, 5 cm.
Üdvözöllek!
Köszönöm, hogy ellátogattál az oldalamra!
Légy szíves vedd figyelembe lemért adatokat!
Kérlek olvasd el a saját oldalam, és nézd meg a többi aukciómat is.
Ha bejelölsz a saját oldalamon a "Kedvenc eladóim" ikonon, mindig időben értesülhetsz a friss töltésekről, melyet folyamatosan bővítek.
Jó licitálást kívánok!
adatil



Jelenlegi ára: 2 250 Ft

Az aukció vége: 2011-07-11 04:16
. Gap szuper szép cipő Uk 3 34-35 - Jelenlegi ára: 2 250 Ft

Havaianas 37-38 as brazil szandál új - Jelenlegi ára: 5 500 Ft

Szandál Braziliából, új, nagyon kényelmes, kimondottan a láb felületére tervezve


Jelenlegi ára: 5 500 Ft

Az aukció vége: 2011-07-18 00:42
. Havaianas 37-38 as brazil szandál új - Jelenlegi ára: 5 500 Ft

7 részes ágynemű garnítúra új AKCIÓ 2700.-ft LI6 - Jelenlegi ára: 2 700 Ft


A termék hideg és meleg étkezési utalvánnyal is fizethető
7 részes ágynemű garnitúra
Cipzáros
Paplan huzat: 2db 140x200cm
Nagy párna huzat: 2db 70x90cm
Kis párna huzat: 2db 40x50cm
Lepedő: 1db 220x230cm
Új bontatlan
Az oldalamon található sok minta!
3 , 6, 7 és 8 részes garnitúrák is nagy választékban!
Személyes átvételt csak a x. kerületben(a címemen)  tudom megoldani hétköznaponként 18 órától.
Előre egyeztetés szükséges!
 
A sablont készítette: jumping73.



Jelenlegi ára: 2 700 Ft

Az aukció vége: 2011-06-29 23:13
. 7 részes ágynemű garnítúra új AKCIÓ 2700.-ft LI6 - Jelenlegi ára: 2 700 Ft

IBM 1GB PC133 133 MHz Reg ECC SDRAM RAM/Me - Jelenlegi ára: 3 500 Ft

IBM 1GB PC133 133 MHz Reg ECC SDRAM 33L3065 RAM/Memory
HIBÁTLAN MÜKÖDÉS: Csak az licitáljon aki tudja, hogy kezeli-e az alaplapja.


Jelenlegi ára: 3 500 Ft

Az aukció vége: 2011-07-01 22:09
. IBM 1GB PC133 133 MHz Reg ECC SDRAM RAM/Me - Jelenlegi ára: 3 500 Ft

Schramm, Ulrik: Lovasakadémia - Jelenlegi ára: 2 755 Ft

BookHouse könyvdiszkont: Az ezer könyv házaTisztelt Érdeklődő! A BookHouse Könyvdiszkont Csapata üdvözli Önt! Kérjük, csak a terméklapon olvasható szállítási feltételek elfogadása esetén licitáljon a termékre! Az elrontott ló utóidomításaA könyv listaára: 2900 Ft. Leírás:
Sokan közülünk - és talán különösképpen igaz a sportolókra - a siker, a teljesítmény bűvöletében élnek, semmilyen ár nem drága azért, hogy bizonyos eredményeket elérjünk. Igaz ez a lósportra is, ám itt nemcsak saját, hanem hű társunk, a ló testi-lelki egészségét is vásárra visszük. Fanatizmusból vagy tudatlanságból sok állatot tesznek így tönkre, így aztán következő gazdáiknak meglehetősen nehéz dolguk van. Lemondani azonban nem kell az ilyen traumán átesett lovakról sem, mert sok munkával, szakértelemmel helyrehozhatók ezek a kisiklások. A szerző művében ismerteti az elrontott ló ismérveit: küllemét, mozgását, viselkedésmódját. Ezt követően a gyakorlati korrekciós munka részleteit fejti ki, külön kitérve az egyes tipikus hibákra és az (újra)idomítás egyes lépéseire. ISBN: 978-963-286-461-7A termék eladó új, olvasatlan állapotban. Kínálatunkban több mint tízezer új és használt könyv szerepel, melyeket raktárról tudunk szállítani. A gyerekkönyvektől kezdve a szépirodalmon át a bestseller kiadványokig rengeteg könyv címből választhat.
Nézze meg őket most: BookHouse Könyvdiszkont könyvekSzállítási feltételek: Személyes átvételre kizárólag a budapesti üzletünkben van lehetőség (az Örs vezér tértől 1 percre), hétfőtől péntekig 9. 30 és 17. 30 óra között, valamint szombaton 9. 30 és 13. 30 óra között. Házhoz szállítás futárszolgálattal, előre fizetéssel vagy utánvéttel lehetséges. A szállítási költség Magyarországon előre utalással 730 Ft., utánvéttel 995 Ft., de 10. 000 Ft. feletti vásárlás esetén a szállítás díjtalan. A leütést követő 1-2 munkanapon belül kerül a könyv a raktárból az üzletbe, így aznapi átvétel nem lehetséges. A leütést követő 7 napon belül, kérjük, e-mailen jelentkezzen a könyvért, és adja meg, milyen módon (személyes vagy házhozszállítás) szeretné átvenni a könyvet. Kínálatunkban kizárólag raktárkészleten lévő könyvek találhatók, azonban a beszerzések és eladások függvényében a készletünk folyamatosan változik, ezért sajnos előfordulhat, hogy a megrendelt könyv közben elfogyott.
Ajánlatunk a készlet erejéig érvényes. Készlethiány esetén, a megrendelést előfoglalásba tesszük és tájékoztatjuk Önt a várható szállítási időpontról. A gyors és pontos kommunikáció miatt kérjük, hogy lehetőség szerint e-mailben tartsa velünk a kapcsolatot! Kérjük csak a fentiek tudatában licitáljon a termékre! Köszönjük, hogy megtisztel bennünket bizalmával!
a BookHouse Könyvdiszkont Csapata


Jelenlegi ára: 2 755 Ft

Az aukció vége: 2011-07-01 20:13
. Schramm, Ulrik: Lovasakadémia - Jelenlegi ára: 2 755 Ft

Gyermek mazsorett ruha - Jelenlegi ára: 3 500 Ft

Eladó a képen látható kislány mazsorett ruha.
Tartozik hozzá a egy rövid ujjú felső, egy szoknya, egy hosszú ujjú felső  és egy sapka.
Mosva , vasalva nincs zsákban állt. Egy mosás rá fér.


Jelenlegi ára: 3 500 Ft

Az aukció vége: 2011-07-01 18:27
. Gyermek mazsorett ruha - Jelenlegi ára: 3 500 Ft

középkori sarkanytyú (reneszánsz) - Jelenlegi ára: 1 200 Ft

Kissé"viseletes" a képen látható állapot,  14. -15. sz


Jelenlegi ára: 1 200 Ft

Az aukció vége: 2011-06-30 16:55
. középkori sarkanytyú (reneszánsz) - Jelenlegi ára: 1 200 Ft

LG shine - Jelenlegi ára: 12 000 Ft

Eldaó lg shine mobil telefon, dobozban(töltö, headset) kérésre sim kártya 600 forint levbeszélhetöséggel(+2000 forintért)
Csere érdekel (sonyericcson elönyben)



Jelenlegi ára: 12 000 Ft

Az aukció vége: 2011-07-01 15:48
. LG shine - Jelenlegi ára: 12 000 Ft

HTC Wildfire - Jelenlegi ára: 48 900 Ft

MOBILBAN IS A LEGNAGYOBB! Gyors HÁZHOZSZÁLLÍTÁS 30. 000 Ft felett INGYEN! Új és használt mobiltelefonok adás-vétel , szervizelés! ---------------------------------------------------------------Kérjük telefon esetén megrendelésnél érdeklődjön , hogy jelenleg van e raktáron a választott szín! Az akciós árat cégünk a készlet ereéig garantálja, mivel számos helyen jelenik meg hirdetésünk, így kérjük leütés előtt érdeklődjön az aktuális készletről! Megértését köszönjük! Amennyiben munkanapon 16h-ig (előzetes egyeztetést követően) leüti a terméket, úgy még akár aznap lehetősége nyílik a személyes átvételre budapesti üzletünkben, vagy ahogy kapacitásunk engedi Budapesten DÍJMENTESEN mihamarabb kiszállításra kerül. Vidéki címre a RoyalSprint futárszolgálat kézbesíti a csomagot, melyet átvételkor kell egy összegben kifizetni, ezt leghamarabb másnapi munkanapra tudjuk garantálni.
Ennek díja: 30. 000 Ft alatti rendelés esetén 1. 500 Ft
30. 000 Ft feletti rendelés esetén INGYENESA fizetés, készpénzzel, vagy előre utalással történhet, illetve budapesti üzletünkben, személyes átvételkor lehetőségük nyílik bankkártyával való fizetésre is, ám ebben az esetben az ár néhány százalékkal módosul. Kérjük, amennyiben nem a készpénz fizetési formát választaná a részletekről érdeklődjön! Cégünk jogosult az általános forgalmi adóról szóló 1992. évi LXXIV. Törvény 48 § alapján különbözeti adózás szerint adózni. Készülék leütése esetén engedje meg, hogy ajánljak néhány használathoz szinte nélkülözhetetlen kiegészítőt:
Kijelző védő fólia
Memória kártya
Gépkocsi töltő
Amennyiben felkeltettük érdeklődését, úgy kérem tekintse meg további termékeinket!


Jelenlegi ára: 48 900 Ft

Az aukció vége: 2011-06-30 14:56
. HTC Wildfire - Jelenlegi ára: 48 900 Ft

40-42-es Snoopy pántos felső - Jelenlegi ára: 1 690 Ft

Rugalmas pamut anyag.
Sanoopy minta.
Vállpántos.
Hibátlan, újszerű állapot.
mb. 2x42 cm, és enged még 2x48-ig
hossz. 52 cm


Jelenlegi ára: 1 690 Ft

Az aukció vége: 2011-07-03 13:52
. 40-42-es Snoopy pántos felső - Jelenlegi ára: 1 690 Ft

Spar dzsungel-mánia matrica 1. - Jelenlegi ára: 1 Ft


Vízidisznó



Jelenlegi ára: 1 Ft

Az aukció vége: 2011-07-03 12:38
. Spar dzsungel-mánia matrica 1. - Jelenlegi ára: 1 Ft

Szikra Ágnes: Ornamentika és modernizmus - Jelenlegi ára: 2 175 Ft

BookHouse könyvdiszkont: Az ezer könyv házaTisztelt Érdeklődő! A BookHouse Könyvdiszkont Csapata üdvözli Önt! Kérjük, csak a terméklapon olvasható szállítási feltételek elfogadása esetén licitáljon a termékre! Ornamentika és modernizmusA könyv listaára: 2500 Ft. Leírás:
Az Ernst Múzeum sorozatában megjelent kiadvány szerkesztői angol nyelvű bevezetővel, bibliográfiával és összefoglalókkal, valamint színes képmelléklettel kiegészítve a 2006. január 24-25-én azonos címen rendezett konferencia szerkesztett anyagát teszik közzé. A modern művészet napjainkig vezető útjának fantáziadús ornamentikáiról összeállított konferenciakiadvány szerzői között találjuk a rendező Keserű Katalint, Jankovics Marcellt, Jánosi Jánost, Böszörményi Nagy Gergelyt, vagy M. Novák Andrást. ISBN: 963-7032-32-0A termék eladó új, olvasatlan állapotban. Kínálatunkban több mint tízezer új és használt könyv szerepel, melyeket raktárról tudunk szállítani. A gyerekkönyvektől kezdve a szépirodalmon át a bestseller kiadványokig rengeteg könyv címből választhat.
Nézze meg őket most: BookHouse Könyvdiszkont könyvekSzállítási feltételek: Személyes átvételre kizárólag a budapesti üzletünkben van lehetőség (az Örs vezér tértől 1 percre), hétfőtől péntekig 9. 30 és 17. 30 óra között, valamint szombaton 9. 30 és 13. 30 óra között. Házhoz szállítás futárszolgálattal, előre fizetéssel vagy utánvéttel lehetséges. A szállítási költség Magyarországon előre utalással 730 Ft., utánvéttel 995 Ft., de 10. 000 Ft. feletti vásárlás esetén a szállítás díjtalan. A leütést követő 1-2 munkanapon belül kerül a könyv a raktárból az üzletbe, így aznapi átvétel nem lehetséges. A leütést követő 7 napon belül, kérjük, e-mailen jelentkezzen a könyvért, és adja meg, milyen módon (személyes vagy házhozszállítás) szeretné átvenni a könyvet. Kínálatunkban kizárólag raktárkészleten lévő könyvek találhatók, azonban a beszerzések és eladások függvényében a készletünk folyamatosan változik, ezért sajnos előfordulhat, hogy a megrendelt könyv közben elfogyott.
Ajánlatunk a készlet erejéig érvényes. Készlethiány esetén, a megrendelést előfoglalásba tesszük és tájékoztatjuk Önt a várható szállítási időpontról. A gyors és pontos kommunikáció miatt kérjük, hogy lehetőség szerint e-mailben tartsa velünk a kapcsolatot! Kérjük csak a fentiek tudatában licitáljon a termékre! Köszönjük, hogy megtisztel bennünket bizalmával!
a BookHouse Könyvdiszkont Csapata


Jelenlegi ára: 2 175 Ft

Az aukció vége: 2011-07-01 11:40
. Szikra Ágnes: Ornamentika és modernizmus - Jelenlegi ára: 2 175 Ft

2011. június 29., szerda

Weston, Angie: Varázslatos mozaik - Jelenlegi ára: 3 130 Ft

BookHouse könyvdiszkont: Az ezer könyv házaTisztelt Érdeklődő! A BookHouse Könyvdiszkont Csapata üdvözli Önt! Kérjük, csak a terméklapon olvasható szállítási feltételek elfogadása esetén licitáljon a termékre! Varázslatos mozaikA könyv listaára: 3600 Ft. Leírás:
Mediterrán hangulatú, romantikus villák hangulatát idézik a mozaikok, ezek az apró elemekből kirakott, varázslatosan kreatív és színes képek, díszek. Mára ezek mindnyájunk számára elérhetővé váltak: pár hobbiboltban beszerezhető kellék segítségével, némi kézügyességgel magunk is készíthetünk ilyen technikát igénylő dísztárgyakat, használati eszközöket. Ehhez nyújt hasznos segítséget a jelen kötet, amelynek szerzője a mozaikkészítés műhelytitkaiba avatja be az érdeklődőket. A szükséges alapanyagok és eszközök bemutatása után ismerteti a munkához elengedhetetlen technikai fogásokat (színválasztás, mozaiklapok fajtái, vágása, kirakási típusok), majd tizenhat, ily módon megalkotott tárgy - tükrök, dobozok, ékszerek, mécsesek, kerti és szobai díszek - készítését ismerteti. A színes fotókkal kísért kiadványt sablonok, szómagyarázat és index zárja. ISBN: 978-963-9710-65-8A termék eladó új, olvasatlan állapotban. Kínálatunkban több mint tízezer új és használt könyv szerepel, melyeket raktárról tudunk szállítani. A gyerekkönyvektől kezdve a szépirodalmon át a bestseller kiadványokig rengeteg könyv címből választhat.
Nézze meg őket most: BookHouse Könyvdiszkont könyvekSzállítási feltételek: Személyes átvételre kizárólag a budapesti üzletünkben van lehetőség (az Örs vezér tértől 1 percre), hétfőtől péntekig 9. 30 és 17. 30 óra között, valamint szombaton 9. 30 és 13. 30 óra között. Házhoz szállítás futárszolgálattal, előre fizetéssel vagy utánvéttel lehetséges. A szállítási költség Magyarországon előre utalással 730 Ft., utánvéttel 995 Ft., de 10. 000 Ft. feletti vásárlás esetén a szállítás díjtalan. A leütést követő 1-2 munkanapon belül kerül a könyv a raktárból az üzletbe, így aznapi átvétel nem lehetséges. A leütést követő 7 napon belül, kérjük, e-mailen jelentkezzen a könyvért, és adja meg, milyen módon (személyes vagy házhozszállítás) szeretné átvenni a könyvet. Kínálatunkban kizárólag raktárkészleten lévő könyvek találhatók, azonban a beszerzések és eladások függvényében a készletünk folyamatosan változik, ezért sajnos előfordulhat, hogy a megrendelt könyv közben elfogyott.
Ajánlatunk a készlet erejéig érvényes. Készlethiány esetén, a megrendelést előfoglalásba tesszük és tájékoztatjuk Önt a várható szállítási időpontról. A gyors és pontos kommunikáció miatt kérjük, hogy lehetőség szerint e-mailben tartsa velünk a kapcsolatot! Kérjük csak a fentiek tudatában licitáljon a termékre! Köszönjük, hogy megtisztel bennünket bizalmával!
a BookHouse Könyvdiszkont Csapata


Jelenlegi ára: 3 130 Ft

Az aukció vége: 2011-07-01 10:40
. Weston, Angie: Varázslatos mozaik - Jelenlegi ára: 3 130 Ft

Játékautó - 2 db, úttisztító és targonca - Jelenlegi ára: 1 Ft

Használt Teama márkájú targonca és Dickie márkájú úttisztító gép.  
Targonca méretei: 10x8x6 cm
Úttisztíó méretei: 13x8x4, 5 cm



Jelenlegi ára: 1 Ft

Az aukció vége: 2011-07-06 09:43
. Játékautó - 2 db, úttisztító és targonca - Jelenlegi ára: 1 Ft

Biaggini 2XL-es muszlin szerű tunika mb 58-70x2 cm - Jelenlegi ára: 1 200 Ft

hibátlan szép állapotú muszlin szerű   tunika
cimke szerint 2XL-es méret
anyaga  polieszter
mb 58-70x2 cm
csípő 60-74x2 cm
th 62 cm
nézd meg a többi aukciomat is..... köszönöm..... .


Jelenlegi ára: 1 200 Ft

Az aukció vége: 2011-07-01 08:58
. Biaggini 2XL-es muszlin szerű tunika mb 58-70x2 cm - Jelenlegi ára: 1 200 Ft

Karinthy Frigyes: Tanár úr kérem hangoskönyv - Jelenlegi ára: 7 000 Ft

BookHouse könyvdiszkont: Az ezer könyv házaTisztelt Érdeklődő! A BookHouse Könyvdiszkont Csapata üdvözli Önt! Kérjük, csak a terméklapon olvasható szállítási feltételek elfogadása esetén licitáljon a termékre! Tanár úr kéremA könyv listaára: 7366 Ft. Leírás:
KARINTHY, Frigyes (1887-1938)
TANÁR ÚR KÉREM
- SZACSVAY LÁSZLÓ
1. CD (63´36˝)
1 Reggel hétkor (7´46˝)
2 Elkéstem (6´52˝)
3 Eladom a könyvem (7´00˝)
4 A jó tanuló felel (7´30˝)
5 A rossz tanuló felel (9´22˝)
6 A bukott férfi (10´55˝)
7 Magyar dolgozat (6´06˝)
8 Röhög az egész osztály (7´54˝)
2. CD (61´11˝)
1 Kísérletezem (6´23˝)
2 Magyarázom a bizonyítványom (5´33˝)
3 A lányok (7´40˝)
4 Naplóm (6´18˝)
5 Lógok a szeren (9´02˝)
6 A vésztanács (15´10˝)
7 Hazudok (10´50˝)
Elmondja: SZACSVAY LÁSZLÓ
Szerkesztő: Tóth Attila
Hangmérnök: Csintalan László, Timár Domonkos
A felvétel 1999. április 19-21. és november 26. készült a Hungaroton stúdióban
Gyermekeknek / For Children
(P) 2000 HUNGAROTON RECORDS LTD. ISBN: HCD 14281-82A termék eladó új, olvasatlan állapotban. Kínálatunkban több mint tízezer új és használt könyv szerepel, melyeket raktárról tudunk szállítani. A gyerekkönyvektől kezdve a szépirodalmon át a bestseller kiadványokig rengeteg könyv címből választhat.
Nézze meg őket most: BookHouse Könyvdiszkont könyvekSzállítási feltételek: Személyes átvételre kizárólag a budapesti üzletünkben van lehetőség (az Örs vezér tértől 1 percre), hétfőtől péntekig 9. 30 és 17. 30 óra között, valamint szombaton 9. 30 és 13. 30 óra között. Házhoz szállítás futárszolgálattal, előre fizetéssel vagy utánvéttel lehetséges. A szállítási költség Magyarországon előre utalással 730 Ft., utánvéttel 995 Ft., de 10. 000 Ft. feletti vásárlás esetén a szállítás díjtalan. A leütést követő 1-2 munkanapon belül kerül a könyv a raktárból az üzletbe, így aznapi átvétel nem lehetséges. A leütést követő 7 napon belül, kérjük, e-mailen jelentkezzen a könyvért, és adja meg, milyen módon (személyes vagy házhozszállítás) szeretné átvenni a könyvet. Kínálatunkban kizárólag raktárkészleten lévő könyvek találhatók, azonban a beszerzések és eladások függvényében a készletünk folyamatosan változik, ezért sajnos előfordulhat, hogy a megrendelt könyv közben elfogyott.
Ajánlatunk a készlet erejéig érvényes. Készlethiány esetén, a megrendelést előfoglalásba tesszük és tájékoztatjuk Önt a várható szállítási időpontról. A gyors és pontos kommunikáció miatt kérjük, hogy lehetőség szerint e-mailben tartsa velünk a kapcsolatot! Kérjük csak a fentiek tudatában licitáljon a termékre! Köszönjük, hogy megtisztel bennünket bizalmával!
a BookHouse Könyvdiszkont Csapata


Jelenlegi ára: 7 000 Ft

Az aukció vége: 2011-07-01 07:00
. Karinthy Frigyes: Tanár úr kérem hangoskönyv - Jelenlegi ára: 7 000 Ft

Eörsi István: Beatköltők - Jelenlegi ára: 1 625 Ft

BookHouse könyvdiszkont: Az ezer könyv házaTisztelt Érdeklődő! A BookHouse Könyvdiszkont Csapata üdvözli Önt! Kérjük, csak a terméklapon olvasható szállítási feltételek elfogadása esetén licitáljon a termékre! BeatköltőkA könyv listaára: 1980 Ft. Leírás:
Az amerikai irodalomnak létezik egy sajátos vonulata, amelyet jobb híján csavargóirodalomnak lehetne nevezni. Európában is ismert ez a jelenség, de az az extravagáns modor, amely az amerikai országutak vagabundjait jellemzi, minden bizonnyal az amerikai társadalom szüleménye. Az út, az utazás itt talán még több szimbolikus tartalommal bír, hiszen természetes ellentétben áll az amerikai vidéki kisvárosok puritán konformizmusával. Nem véletlen, hogy az amerikai irodalom két jeles alkotója is megírta az országutak regényét. Jack London országútja ugyan sokat változott fél évszázad alatt, de lényegét tekintve ugyanaz maradt Kerouac és kortársai számára is. A beatnemzedék azonban az országútban már nem csak a lázadás jelképét látja. Számukra szinte vallásos tartalommal bír. Egyrészt eszköz a kivonulásra abból a társadalomból, amely egyetlen értéket ismer: a pénzt másrészt a gyökerekhez, a közösséghez, ha úgy tetszik, a közönséghez való visszatérést szimbolizálja. A beatnemzedék fellépésének nyitánya Kerouac Úton (200407290) című regényének megjelenése volt 1955-ben, ezt követően léptek színre Gregory Corso, Lawrence Ferlinghetti, Allen Ginsberg és mások. Költészetük, melyet nagymértékben áthat a buddhizmus tanítása, egész életforma. A beat ritmusa az élőbeszéd ritmusát tükrözi, sorainak a lélegzet szab határt. A beat lírai alaphelyzete a meditáció. Szabadjára engedett asszociációik a kollektív tudatalatti kitörései. A könyvészetileg igényes kiadványban Lawrence Ferlinghetti, Jack Kerouac, Frank OHara, Allen Ginsberg, Gregory Corso és Gary Snyder írásai olvashatók. ISBN: 963-8138-87-4A termék eladó új, olvasatlan állapotban. Kínálatunkban több mint tízezer új és használt könyv szerepel, melyeket raktárról tudunk szállítani. A gyerekkönyvektől kezdve a szépirodalmon át a bestseller kiadványokig rengeteg könyv címből választhat.
Nézze meg őket most: BookHouse Könyvdiszkont könyvekSzállítási feltételek: Személyes átvételre kizárólag a budapesti üzletünkben van lehetőség (az Örs vezér tértől 1 percre), hétfőtől péntekig 9. 30 és 17. 30 óra között, valamint szombaton 9. 30 és 13. 30 óra között. Házhoz szállítás futárszolgálattal, előre fizetéssel vagy utánvéttel lehetséges. A szállítási költség Magyarországon előre utalással 730 Ft., utánvéttel 995 Ft., de 10. 000 Ft. feletti vásárlás esetén a szállítás díjtalan. A leütést követő 1-2 munkanapon belül kerül a könyv a raktárból az üzletbe, így aznapi átvétel nem lehetséges. A leütést követő 7 napon belül, kérjük, e-mailen jelentkezzen a könyvért, és adja meg, milyen módon (személyes vagy házhozszállítás) szeretné átvenni a könyvet. Kínálatunkban kizárólag raktárkészleten lévő könyvek találhatók, azonban a beszerzések és eladások függvényében a készletünk folyamatosan változik, ezért sajnos előfordulhat, hogy a megrendelt könyv közben elfogyott.
Ajánlatunk a készlet erejéig érvényes. Készlethiány esetén, a megrendelést előfoglalásba tesszük és tájékoztatjuk Önt a várható szállítási időpontról. A gyors és pontos kommunikáció miatt kérjük, hogy lehetőség szerint e-mailben tartsa velünk a kapcsolatot! Kérjük csak a fentiek tudatában licitáljon a termékre! Köszönjük, hogy megtisztel bennünket bizalmával!
a BookHouse Könyvdiszkont Csapata


Jelenlegi ára: 1 625 Ft

Az aukció vége: 2011-07-01 06:10
. Eörsi István: Beatköltők - Jelenlegi ára: 1 625 Ft

Benedek E.: A vitéz szabólegény és más mesék - Jelenlegi ára: 2 450 Ft

BookHouse könyvdiszkont: Az ezer könyv házaTisztelt Érdeklődő! A BookHouse Könyvdiszkont Csapata üdvözli Önt! Kérjük, csak a terméklapon olvasható szállítási feltételek elfogadása esetén licitáljon a termékre! A vitéz szabólegény és más mesékA könyv listaára: 2990 Ft. Leírás:
Benedek Elek neve összefonódott a magyar népmesével. Elsők között gyűjtötte össze és dolgozta fel a magyar mesekincs színe-javát. Jelen kötet (első kiadása: Budapest, Móra, 1959. ) legutóbb huszonhárom évvel ezelőtt jelent meg, és hatvanhat mesefeldolgozást tartalmaz. A valóságot fantasztikummal keverő tündérmesék (Az aranytollú madár, A színében változó királyné, A papucsszaggató királykisasszonyok, Tündér Erzsébet), a rövid állatmesék (A prücsök krajcárkája, A vén kutya) mellett a vidám csalimesékből (A kis kanász meg a farkas, Az öregek stb. ) is árad a falusi mesemondók közvetlensége, színes, gazdag fantáziája. A mesék cselekménye a jó-rossz párharcára épül, s e harc kimenetele - a számtalan legyőzhetetlennek tűnő akadály ellenére - nem kétséges. A mesehős legerősebb fegyvere végső soron mindig az emberi leleményesség, a bátor találékonyság. Erős Péter, A szegény meg a gazdag legény, a kérőket váró kicsi királykisasszony (A találós mese), a gonosz lelkű királyné (A három aranygyűrű) - a magyar népmesekincs ismert figurái bukkannak fel a történetekben. Harcukat nem csak varázserővel felruházott tárgyak (Az acélgyűrű, A csudakard), hanem a furfangos álatok (A szegény ember kakasa) is segítik. A gazdag, szép kiállítású válogatás - Szecskó Tamás eredeti, fekete-fehér illusztrációival - minden könyvtár mesegyűjteményének gyakran kölcsönzött darabja lehet. ISBN: 978-963-11-8821-9A termék eladó új, olvasatlan állapotban. Kínálatunkban több mint tízezer új és használt könyv szerepel, melyeket raktárról tudunk szállítani. A gyerekkönyvektől kezdve a szépirodalmon át a bestseller kiadványokig rengeteg könyv címből választhat.
Nézze meg őket most: BookHouse Könyvdiszkont könyvekSzállítási feltételek: Személyes átvételre kizárólag a budapesti üzletünkben van lehetőség (az Örs vezér tértől 1 percre), hétfőtől péntekig 9. 30 és 17. 30 óra között, valamint szombaton 9. 30 és 13. 30 óra között. Házhoz szállítás futárszolgálattal, előre fizetéssel vagy utánvéttel lehetséges. A szállítási költség Magyarországon előre utalással 730 Ft., utánvéttel 995 Ft., de 10. 000 Ft. feletti vásárlás esetén a szállítás díjtalan. A leütést követő 1-2 munkanapon belül kerül a könyv a raktárból az üzletbe, így aznapi átvétel nem lehetséges. A leütést követő 7 napon belül, kérjük, e-mailen jelentkezzen a könyvért, és adja meg, milyen módon (személyes vagy házhozszállítás) szeretné átvenni a könyvet. Kínálatunkban kizárólag raktárkészleten lévő könyvek találhatók, azonban a beszerzések és eladások függvényében a készletünk folyamatosan változik, ezért sajnos előfordulhat, hogy a megrendelt könyv közben elfogyott.
Ajánlatunk a készlet erejéig érvényes. Készlethiány esetén, a megrendelést előfoglalásba tesszük és tájékoztatjuk Önt a várható szállítási időpontról. A gyors és pontos kommunikáció miatt kérjük, hogy lehetőség szerint e-mailben tartsa velünk a kapcsolatot! Kérjük csak a fentiek tudatában licitáljon a termékre! Köszönjük, hogy megtisztel bennünket bizalmával!
a BookHouse Könyvdiszkont Csapata


Jelenlegi ára: 2 450 Ft

Az aukció vége: 2011-07-01 05:05
. Benedek E.: A vitéz szabólegény és más mesék - Jelenlegi ára: 2 450 Ft

AC/DC ADAPTER vált.kimenet: 3-12volt 1000mA 12w - Jelenlegi ára: 990 Ft

AC / DC ADAPTER
ÁRAMÁTALAKÍTÓ
 


Jelenlegi ára: 990 Ft

Az aukció vége: 2011-07-02 01:14
. AC/DC ADAPTER vált.kimenet: 3-12volt 1000mA 12w - Jelenlegi ára: 990 Ft

RITKA KÜLFÖLDI-FDC,LÉGIPOSTA LEVÉL !!!!!!!!!!! - Jelenlegi ára: 50 Ft

.. MINDÉG A KÉPEN LÁTHATÓ BÉLYEG AZ OTT LÁTHATÓ ÁLLAPOTBAN ELADÓ!!! A NEM MEGFELELŐ BÉLYEGEKET MINDENKOR VISSZA VESZEM VAGY KICSERÉLEM!!!!! !!!!. NÉZD MEG TÖBB MINT 1000-DB-OS ÁRU KÉSZLETEMET. KÉREM 1-HÉTEN BELÜL A KAPCSOLATOT FELVENNI. 1-HÓNAPNÁL TOVÁBB A BÉLYEGEKET NEM ŐRZÖM MEG CSAK MEGBESZÉLÉS ALAPJÁN. A SZÁLLÍTÁSKOR HIÁNYZÓ BÉLYEGEK HELYETT VÁLASZTHATNAK TERMÉKEIMBŐL, VAGY TERMÉSZETESEN VISSZA UTALOM A HIÁNYZÓ BÉLYEGEK ÁRÁT. SZÁLLÍTÁS A POSTAI DÍJSZABÁS SZERINT. UTALÁSKOR A FELHASZNÁLÓ NEVET KÉREM FELTÜNTETNI. KELLEMES IDŐTÖLTÉST KÍVÁNOK.


Jelenlegi ára: 50 Ft

Az aukció vége: 2011-07-16 22:25
. RITKA KÜLFÖLDI-FDC,LÉGIPOSTA LEVÉL !!!!!!!!!!! - Jelenlegi ára: 50 Ft

szép rákosi kitüntetés-de gyári hibás!!! - Jelenlegi ára: 3 500 Ft

kép szerint, rövid  O betűvel nem túl gyakori


Jelenlegi ára: 3 500 Ft

Az aukció vége: 2011-07-16 20:30
. szép rákosi kitüntetés-de gyári hibás!!! - Jelenlegi ára: 3 500 Ft

Vincze Zoltán: Általános gyógyszerészeti isme - Jelenlegi ára: 5 680 Ft

BookHouse könyvdiszkont: Az ezer könyv házaTisztelt Érdeklődő! A BookHouse Könyvdiszkont Csapata üdvözli Önt! Kérjük, csak a terméklapon olvasható szállítási feltételek elfogadása esetén licitáljon a termékre! Általános gyógyszerészeti ismeretekA könyv listaára: 5980 Ft. Leírás:
A számos tesztkérdést tartalmazó kötet az általános gyógyszerészeti ismeretekből tett záróvizsgára segít felkészülni. A tizenkét fejezetben a témakörbe tartozó tizenkét speciális szakterülethez (pl.: gyógyszer-technológia, gyógyszerészeti kémia és biológia, gyógyszerhatástan, biofarmácia, klinikai gyógyszerészeti alapismeretek stb. ) tartozó kérdéseket, teszteket találjuk. A gyakorlatok között találunk egyszerű és többszörös feleletválasztást, asszociációs és számolási feladatokat, relációanalízist, valamint a dózisellenőrzéssel kapcsolatos tesztkérdéseket. A helyes válaszokat az egyes részek végén levő megoldási kulcs alapján ellenőrizhetjük. A tudományág legújabb eredményeinek figyelembevételével összeállított kiadvány elsősorban az egészségügyi felsőoktatásban részt vevő hallgatók és oktatók számára ajánlható. ISBN: 963-242-944-3A termék eladó új, olvasatlan állapotban. Kínálatunkban több mint tízezer új és használt könyv szerepel, melyeket raktárról tudunk szállítani. A gyerekkönyvektől kezdve a szépirodalmon át a bestseller kiadványokig rengeteg könyv címből választhat.
Nézze meg őket most: BookHouse Könyvdiszkont könyvekSzállítási feltételek: Személyes átvételre kizárólag a budapesti üzletünkben van lehetőség (az Örs vezér tértől 1 percre), hétfőtől péntekig 9. 30 és 17. 30 óra között, valamint szombaton 9. 30 és 13. 30 óra között. Házhoz szállítás futárszolgálattal, előre fizetéssel vagy utánvéttel lehetséges. A szállítási költség Magyarországon előre utalással 730 Ft., utánvéttel 995 Ft., de 10. 000 Ft. feletti vásárlás esetén a szállítás díjtalan. A leütést követő 1-2 munkanapon belül kerül a könyv a raktárból az üzletbe, így aznapi átvétel nem lehetséges. A leütést követő 7 napon belül, kérjük, e-mailen jelentkezzen a könyvért, és adja meg, milyen módon (személyes vagy házhozszállítás) szeretné átvenni a könyvet. Kínálatunkban kizárólag raktárkészleten lévő könyvek találhatók, azonban a beszerzések és eladások függvényében a készletünk folyamatosan változik, ezért sajnos előfordulhat, hogy a megrendelt könyv közben elfogyott.
Ajánlatunk a készlet erejéig érvényes. Készlethiány esetén, a megrendelést előfoglalásba tesszük és tájékoztatjuk Önt a várható szállítási időpontról. A gyors és pontos kommunikáció miatt kérjük, hogy lehetőség szerint e-mailben tartsa velünk a kapcsolatot! Kérjük csak a fentiek tudatában licitáljon a termékre! Köszönjük, hogy megtisztel bennünket bizalmával!
a BookHouse Könyvdiszkont Csapata


Jelenlegi ára: 5 680 Ft

Az aukció vége: 2011-06-30 18:29
. Vincze Zoltán: Általános gyógyszerészeti isme - Jelenlegi ára: 5 680 Ft

Roberto Vitali 35-ös magassarkú cipő - Jelenlegi ára: 1 Ft

Nagyon szép Roberto Vitali magassarkú cipő
35-ös, mért teljes belső talphossza 24 cm, de az orra miatt 22, 5-23 cm-es lábra ajánlom!
2x használt, orra nincs lerúgva, talpa-sarka nincs eljárva
Akciós bolti ára 8. 900 Ft volt.
Köszönöm, hogy benéztél hozzám!


Jelenlegi ára: 1 Ft

Az aukció vége: 2011-07-02 17:26
. Roberto Vitali 35-ös magassarkú cipő - Jelenlegi ára: 1 Ft

Next 4 részes piros kockás szett - Jelenlegi ára: 1 990 Ft

Nagyon aranyos kis szett, én imádtam. Keveset használtuk, inkább alkalmakra. Hibátlan állapotban van. Beleírt mérete 3-6 hó, de 9 hóig bátran ajánlom. A cipő UK3-as, de kicsit kisebb, így inkább kocsicipőnek ajánlanám.
Bármilyen kérdésre szívesen válaszolok, és ha szükséges, mérek.



Jelenlegi ára: 1 990 Ft

Az aukció vége: 2011-07-06 15:42
. Next 4 részes piros kockás szett - Jelenlegi ára: 1 990 Ft

gyönyörű fürdőruha akár 1 Ft-ért - Jelenlegi ára: 1 Ft

gyönyörű fürdőruha, alig használt
beépített melltartóval
M-es méret



Jelenlegi ára: 1 Ft

Az aukció vége: 2011-07-06 13:43
. gyönyörű fürdőruha akár 1 Ft-ért - Jelenlegi ára: 1 Ft

2011. június 28., kedd

Új, cimkés nyári kalap 46-48 - Jelenlegi ára: 500 Ft

Eladó a képen látható új, cimkés nyári vászon kalap, az eleje felcsatolható.
Mérete: 46-48 cm-es fejkörfogatra való.


Jelenlegi ára: 500 Ft

Az aukció vége: 2011-06-30 12:42
. Új, cimkés nyári kalap 46-48 - Jelenlegi ára: 500 Ft

Mexx vadonatúj cimkés női felső,és egy yaya felső - Jelenlegi ára: 1 Ft

eredeti új bontatlan csomagolásban MEXX egyedi flitteres női felső rendkivül finom anyagból nyári viselet. éS EGY RÓZSASZIN YAYA NYÁRI DIVATOS FELSŐNemsokáig tart az aukció figyeld és licitálj töredék áron adom. jó licitálást!
Az idő visszaszámlálás kezdődik!



Jelenlegi ára: 1 Ft

Az aukció vége: 2011-07-01 11:24
. Mexx vadonatúj cimkés női felső,és egy yaya felső - Jelenlegi ára: 1 Ft

Gyermek nadrág!!!!ajándékkal!!!! - Jelenlegi ára: 1 Ft

Nagyon aranyos nadrágok!!!! Nem sokat használtuk. A licit kettő nadrágra vonatkozik és ajándékba adok hozzá 2 pár zoknit. Mérete86-92. Nézz szét nálam bátran!


Jelenlegi ára: 1 Ft

Az aukció vége: 2011-07-02 09:58
. Gyermek nadrág!!!!ajándékkal!!!! - Jelenlegi ára: 1 Ft

Swarovski medál + nemesacél akasztó! Több szín! - Jelenlegi ára: 2 290 Ft

Swarovski medál + Nemesacél akasztó!
Made with CRYSTALLIZED? - Swarovski Elements
Szín: Crystal
A kő mérete: 18 mm.
A fém alkatrész anyaga nemesacél!
Allergiás személy is viselheti!
Fizetés:
Átutalással, vagy postai csekken lehetséges. (előre)
Szállítás:
A pénz beérkezése után, a terméket 2 munkanapon belül postázom.
Készlethiány esetén a szállítási határidő: 8-10 munkanap.
A vásárolt termékre - termékekre, 2 hét visszavásárlási garanciát vállalok!
4. 000 Ft. feletti vásárlás esetén a szállítási költséget vállalom!
A fénykép nem adja vissza a kő valódi csillogását!
Az ár 1 darab medálra vonatkozik!
További rendelhető színek:
A képre kattintva megtekinthető az összes termékem!
- fülbevalók - medálok - nyakláncok - karkötők - gyűrűk - stb...



Jelenlegi ára: 2 290 Ft

Az aukció vége: 2011-06-29 08:56
. Swarovski medál + nemesacél akasztó! Több szín! - Jelenlegi ára: 2 290 Ft

Hófehérke mágneses társasjáték - Jelenlegi ára: 1 500 Ft

Eladó a képen látható Hófehérke mágneses játék.  
Hófehérke és a 7 törpe mesét lehet vele eljátszani.
Egy állvány tartozik hozzá, melyre különböző háttérképek rakhatók fel.
Ahol a különböző jeleneteket lehet eljátszani.
Mágneses figuták vannak hozzá.
Nagyon jó állapotban van.!



Jelenlegi ára: 1 500 Ft

Az aukció vége: 2011-07-02 07:25
. Hófehérke mágneses társasjáték - Jelenlegi ára: 1 500 Ft

Varró Zoltán: Operációkutatás - Jelenlegi ára: 3 760 Ft

BookHouse könyvdiszkont: Az ezer könyv házaTisztelt Érdeklődő! A BookHouse Könyvdiszkont Csapata üdvözli Önt! Kérjük, csak a terméklapon olvasható szállítási feltételek elfogadása esetén licitáljon a termékre! OperációkutatásA könyv listaára: 4001 Ft. Leírás:
A szakirányú egyetemi alapképzés operációkutatással is foglalkozó tantárgyaihoz ajánlott segédanyagként a kötet, amely az említett tudományággal kapcsolatos ismeretanyagot összegzi. A lineáris algebrai és operációkutatási alapfogalmak áttekintését követően taglalja a szerzőpáros a lineáris programozáson belül a szimplex módszert, a dualitást és az érzékenységvizsgálatot, a lineáris programozásra vezető gazdasági feladattípusokat, a hálózatokon történő optimalizálást és egyéb hálózati feladatokat. Ezután olvashatunk a többcélú lineáris és egészértékű programozásról és a játékelméletről. Az utolsó részben számítógépes programcsomagokkal tanulmányozhatjuk az operációkutatási feladatok megoldását. A kötet végén találjuk a felhasznált irodalom listáját és a feladatmegoldásokat. ISBN: 978-963-9698-31-4A termék eladó új, olvasatlan állapotban. Kínálatunkban több mint tízezer új és használt könyv szerepel, melyeket raktárról tudunk szállítani. A gyerekkönyvektől kezdve a szépirodalmon át a bestseller kiadványokig rengeteg könyv címből választhat.
Nézze meg őket most: BookHouse Könyvdiszkont könyvekSzállítási feltételek: Személyes átvételre kizárólag a budapesti üzletünkben van lehetőség (az Örs vezér tértől 1 percre), hétfőtől péntekig 9. 30 és 17. 30 óra között, valamint szombaton 9. 30 és 13. 30 óra között. Házhoz szállítás futárszolgálattal, előre fizetéssel vagy utánvéttel lehetséges. A szállítási költség Magyarországon előre utalással 730 Ft., utánvéttel 995 Ft., de 10. 000 Ft. feletti vásárlás esetén a szállítás díjtalan. A leütést követő 1-2 munkanapon belül kerül a könyv a raktárból az üzletbe, így aznapi átvétel nem lehetséges. A leütést követő 7 napon belül, kérjük, e-mailen jelentkezzen a könyvért, és adja meg, milyen módon (személyes vagy házhozszállítás) szeretné átvenni a könyvet. Kínálatunkban kizárólag raktárkészleten lévő könyvek találhatók, azonban a beszerzések és eladások függvényében a készletünk folyamatosan változik, ezért sajnos előfordulhat, hogy a megrendelt könyv közben elfogyott.
Ajánlatunk a készlet erejéig érvényes. Készlethiány esetén, a megrendelést előfoglalásba tesszük és tájékoztatjuk Önt a várható szállítási időpontról. A gyors és pontos kommunikáció miatt kérjük, hogy lehetőség szerint e-mailben tartsa velünk a kapcsolatot! Kérjük csak a fentiek tudatában licitáljon a termékre! Köszönjük, hogy megtisztel bennünket bizalmával!
a BookHouse Könyvdiszkont Csapata


Jelenlegi ára: 3 760 Ft

Az aukció vége: 2011-06-30 03:10
. Varró Zoltán: Operációkutatás - Jelenlegi ára: 3 760 Ft

UNISZEX, vékony kantáros nadrág 62-es - Jelenlegi ára: 450 Ft

UNISZEX, VÉKONY KANTÁROS NADRÁG 62
Keveset használt vékony kord, bézs kantáros nadrág 2 méretben állítható pánttal.  
Az aukció csak a nadrágra vonatkozik.
Kérésre mérek... kérdésekre válaszolok...



Jelenlegi ára: 450 Ft

Az aukció vége: 2011-07-01 20:20
. UNISZEX, vékony kantáros nadrág 62-es - Jelenlegi ára: 450 Ft

George,virágos fürdőruha (92-98) - Jelenlegi ára: 590 Ft

George márkájú fürdőruha.
Mérete: 2-3 év, 92-98.
Állapota: használt, de újszerű!


Jelenlegi ára: 590 Ft

Az aukció vége: 2011-07-05 17:59
. George,virágos fürdőruha (92-98) - Jelenlegi ára: 590 Ft

Új eredeti Nike pamut férfi póló L akció d115 - Jelenlegi ára: 3 490 Ft

Új, eredeti Nike férfi póló. Az eredetiséget igazolni tudom, kérésre számlával küldöm. Outletből származik, ezért nincsen minden méretben, de aukcióim közt sok méret és szín található, kérlek nézz szét.
Postázom ajánlott levélként vagy utánvétellel, de kérlek vedd figyelembe licit előtt, hogy utánvétellel 2x annyi a postadíj.
A pénz megérkezésének napján, maximum másnap postázok,
Kellemes licitálást kívánok!



Jelenlegi ára: 3 490 Ft

Az aukció vége: 2011-07-03 17:12
. Új eredeti Nike pamut férfi póló L akció d115 - Jelenlegi ára: 3 490 Ft

Mikszáth Kálmán: Szent Péter esernyője - Jelenlegi ára: 560 Ft

BookHouse könyvdiszkont: Az ezer könyv házaTisztelt Érdeklődő! A BookHouse Könyvdiszkont Csapata üdvözli Önt! Kérjük, csak a terméklapon olvasható szállítási feltételek elfogadása esetén licitáljon a termékre! Szent Péter esernyőjeA könyv listaára: 699 Ft. Leírás:
Mikszáth kisregény terjedelmű, harmatosan üde története valójában egyetlen részletesen kidolgozott anekdota arról, hogy valaki akkor is elérheti a boldogságot, ha egy nagy vagyon - mellesleg jogos öröksége - után nyomoz, de helyette a tökéletes szerelmet találja meg. Meseszerű cselekmény és reálisan megformált epizódok sokasága, idilli pillanatok ragyogása és alantas szenvedélyektől átjárt, komor világ ellentéteiből épül fel az arányos kompozíció, amely egyszerre sugározza az író bizakodását az ember eredendően jó természetében és aggódását a boldogság mindenkori törékenysége miatt. ISBN: 963-9519-89-8A termék eladó új, olvasatlan állapotban. Kínálatunkban több mint tízezer új és használt könyv szerepel, melyeket raktárról tudunk szállítani. A gyerekkönyvektől kezdve a szépirodalmon át a bestseller kiadványokig rengeteg könyv címből választhat.
Nézze meg őket most: BookHouse Könyvdiszkont könyvekSzállítási feltételek: Személyes átvételre kizárólag a budapesti üzletünkben van lehetőség (az Örs vezér tértől 1 percre), hétfőtől péntekig 9. 30 és 17. 30 óra között, valamint szombaton 9. 30 és 13. 30 óra között. Házhoz szállítás futárszolgálattal, előre fizetéssel vagy utánvéttel lehetséges. A szállítási költség Magyarországon előre utalással 730 Ft., utánvéttel 995 Ft., de 10. 000 Ft. feletti vásárlás esetén a szállítás díjtalan. A leütést követő 1-2 munkanapon belül kerül a könyv a raktárból az üzletbe, így aznapi átvétel nem lehetséges. A leütést követő 7 napon belül, kérjük, e-mailen jelentkezzen a könyvért, és adja meg, milyen módon (személyes vagy házhozszállítás) szeretné átvenni a könyvet. Kínálatunkban kizárólag raktárkészleten lévő könyvek találhatók, azonban a beszerzések és eladások függvényében a készletünk folyamatosan változik, ezért sajnos előfordulhat, hogy a megrendelt könyv közben elfogyott.
Ajánlatunk a készlet erejéig érvényes. Készlethiány esetén, a megrendelést előfoglalásba tesszük és tájékoztatjuk Önt a várható szállítási időpontról. A gyors és pontos kommunikáció miatt kérjük, hogy lehetőség szerint e-mailben tartsa velünk a kapcsolatot! Kérjük csak a fentiek tudatában licitáljon a termékre! Köszönjük, hogy megtisztel bennünket bizalmával!
a BookHouse Könyvdiszkont Csapata


Jelenlegi ára: 560 Ft

Az aukció vége: 2011-06-29 16:13
. Mikszáth Kálmán: Szent Péter esernyője - Jelenlegi ára: 560 Ft

Sony-Ericsson Xperia Play - Jelenlegi ára: 113 900 Ft

MOBILBAN IS A LEGNAGYOBB! Gyors HÁZHOZSZÁLLÍTÁS 30. 000 Ft felett INGYEN! Új és használt mobiltelefonok adás-vétel , szervizelés! ---------------------------------------------------------------Kérjük telefon esetén megrendelésnél érdeklődjön , hogy jelenleg van e raktáron a választott szín! Az akciós árat cégünk a készlet ereéig garantálja, mivel számos helyen jelenik meg hirdetésünk, így kérjük leütés előtt érdeklődjön az aktuális készletről! Megértését köszönjük! Amennyiben munkanapon 16h-ig (előzetes egyeztetést követően) leüti a terméket, úgy még akár aznap lehetősége nyílik a személyes átvételre budapesti üzletünkben, vagy ahogy kapacitásunk engedi Budapesten DÍJMENTESEN mihamarabb kiszállításra kerül. Vidéki címre a RoyalSprint futárszolgálat kézbesíti a csomagot, melyet átvételkor kell egy összegben kifizetni, ezt leghamarabb másnapi munkanapra tudjuk garantálni.
Ennek díja: 30. 000 Ft alatti rendelés esetén 1. 500 Ft
30. 000 Ft feletti rendelés esetén INGYENESA fizetés, készpénzzel, vagy előre utalással történhet, illetve budapesti üzletünkben, személyes átvételkor lehetőségük nyílik bankkártyával való fizetésre is, ám ebben az esetben az ár néhány százalékkal módosul. Kérjük, amennyiben nem a készpénz fizetési formát választaná a részletekről érdeklődjön! Cégünk jogosult az általános forgalmi adóról szóló 1992. évi LXXIV. Törvény 48 § alapján különbözeti adózás szerint adózni. Készülék leütése esetén engedje meg, hogy ajánljak néhány használathoz szinte nélkülözhetetlen kiegészítőt:
Kijelző védő fólia
Memória kártya
Gépkocsi töltő
Amennyiben felkeltettük érdeklődését, úgy kérem tekintse meg további termékeinket!


Jelenlegi ára: 113 900 Ft

Az aukció vége: 2011-06-28 14:42
. Sony-Ericsson Xperia Play - Jelenlegi ára: 113 900 Ft

2 db nyári kismama nadrág - Jelenlegi ára: 2 000 Ft

Remek lehetőség, ne hagyd ki!
2 db szuper jó naci 44-es méretben.
CHristina Moda magyar termék mindkettő.
Egy narancs színű hosszú és egy krém színű hímzett, zsebes halásznadrág.
Lába között enyhén kopott, bolyhos.
Más hibájuk nincs.
Kérésre szívesen mérek!
Személyes átvétel Szigetszentmiklóson vagy Budapesten
a 13. kerületben és Csepelen lehetséges.
Postai úton előre utalás után ajánlva adom fel. 810. - Ft
Köszönöm, hogy benéztél! Ha van kedved nézd meg a többi termékemet is! További szép napot!


Jelenlegi ára: 2 000 Ft

Az aukció vége: 2011-07-15 13:55
. 2 db nyári kismama nadrág - Jelenlegi ára: 2 000 Ft

25db-os 140-156 méretű lány ruha csomag - Jelenlegi ára: 500 Ft

Ezen az aukción egy kamasz lány 25db-os 140-156 ig ruha csomagra licitálhatsz a csomag használt ruhákat tartalmaz mosható folt bolyhosod-ás előfordul benne de használhatatlan nincs csomagban. A csomag tartalmaz igazán szép és márkás darabokat is. Nézd meg a többi aukciómat is így posta költséget is spórolhatsz.



Jelenlegi ára: 500 Ft

Az aukció vége: 2011-07-04 12:37
. 25db-os 140-156 méretű lány ruha csomag - Jelenlegi ára: 500 Ft

Gyermeknapi akció!fiu JÁTÉK csomag!uj! j/11 - Jelenlegi ára: 2 000 Ft

Közeleg a gyermeknap.....
játék csomagjainkrol tudni kell hogy igyekszünk ugy össze állitani hogy az korosztálynak és érdeklődési körnek azonosan megfelelő legyen...
ezekhez a termékekhez az áruházi árak töredékéért tudtok hozzá jutni...
az aukcion belül csomagot nem bontok, és csak és kizárolag postázok...
kellemes vásárlást...
FIU JÁTÉK CSOMAG
IGAZI KOCSIS FIUKNAK
1 DB FIUK ÁLMA ORIÁS KAMION
1 DB KIS HAMMER
1 DB MOTOR



Jelenlegi ára: 2 000 Ft

Az aukció vége: 2011-06-27 10:24
. Gyermeknapi akció!fiu JÁTÉK csomag!uj! j/11 - Jelenlegi ára: 2 000 Ft

2011. június 27., hétfő

Filteres kávéfőző - Jelenlegi ára: 1 500 Ft

alig használt, OPUS márkájú


Jelenlegi ára: 1 500 Ft

Az aukció vége: 2011-06-29 09:43
. Filteres kávéfőző - Jelenlegi ára: 1 500 Ft

Egyensúly karkötő-NINCS POSTAKÖLTSÉG - Jelenlegi ára: 1 450 Ft


A karkötő mérete állítható, maximum 22, 86 cm átmérőjű csuklóra tehető.
A karkötőt szorosan a bőrhöz illeszkedve kell viselni, természetesen úgy, hogy az még kényelmes legyen.
Bármelyik karon viselhető.
Vízben és alvás közben is használható.
Állandó viselése javasolt!
A karkötő anyaga szilikon, antiallergén csatt
Fehér színben



Jelenlegi ára: 1 450 Ft

Az aukció vége: 2011-06-29 08:36
. Egyensúly karkötő-NINCS POSTAKÖLTSÉG - Jelenlegi ára: 1 450 Ft

mammystic kismama felső XL-es újszerű - Jelenlegi ára: 1 500 Ft

1x viselt kifogástalan állapotú kismama felső, az eleje picivel hosszabb a pocak miatt mint hátul, így tuti nem fog kilógni sehol semmi : )



Jelenlegi ára: 1 500 Ft

Az aukció vége: 2011-07-08 07:15
. mammystic kismama felső XL-es újszerű - Jelenlegi ára: 1 500 Ft

Csajos Asso szandi 23-as - Jelenlegi ára: 1 800 Ft

Szép állapotban Asso minőség varrott viárgokkal.


Jelenlegi ára: 1 800 Ft

Az aukció vége: 2011-07-05 06:19
. Csajos Asso szandi 23-as - Jelenlegi ára: 1 800 Ft

Sonnenberg, Petra: Nagy ingakönyv - Jelenlegi ára: 2 940 Ft

BookHouse könyvdiszkont: Az ezer könyv házaTisztelt Érdeklődő! A BookHouse Könyvdiszkont Csapata üdvözli Önt! Kérjük, csak a terméklapon olvasható szállítási feltételek elfogadása esetén licitáljon a termékre! Nagy ingakönyvA könyv listaára: 3500 Ft. Leírás:
Az inga - a varázspálcához hasonló elveken működik - az élet apróbb-nagyobb rejtelmeibe nyújt bepillantást és ad megoldást azokra. A Nagy ingakönyv rövid bevezetőjében a szerző eligazítást ad az inga használatáról, az ingatábla készítésről és minden olyan ismeretről, amelyek szükségesek az inga helyes használatához. Ezután százharmincöt kérdésre megszerkesztett ingatáblát talál az olvasó, amelyek segítségével ki-ki választ talál olyan problémáira, mint Milyen lakószoba illik hozzám? A hét csakrám közül melyik dominál? Milyen színt kell kerülnöm? stb. ISBN: 978-963-9343-52-8A termék eladó új, olvasatlan állapotban. Kínálatunkban több mint tízezer új és használt könyv szerepel, melyeket raktárról tudunk szállítani. A gyerekkönyvektől kezdve a szépirodalmon át a bestseller kiadványokig rengeteg könyv címből választhat.
Nézze meg őket most: BookHouse Könyvdiszkont könyvekSzállítási feltételek: Személyes átvételre kizárólag a budapesti üzletünkben van lehetőség (az Örs vezér tértől 1 percre), hétfőtől péntekig 9. 30 és 17. 30 óra között, valamint szombaton 9. 30 és 13. 30 óra között. Házhoz szállítás futárszolgálattal, előre fizetéssel vagy utánvéttel lehetséges. A szállítási költség Magyarországon előre utalással 730 Ft., utánvéttel 995 Ft., de 10. 000 Ft. feletti vásárlás esetén a szállítás díjtalan. A leütést követő 1-2 munkanapon belül kerül a könyv a raktárból az üzletbe, így aznapi átvétel nem lehetséges. A leütést követő 7 napon belül, kérjük, e-mailen jelentkezzen a könyvért, és adja meg, milyen módon (személyes vagy házhozszállítás) szeretné átvenni a könyvet. Kínálatunkban kizárólag raktárkészleten lévő könyvek találhatók, azonban a beszerzések és eladások függvényében a készletünk folyamatosan változik, ezért sajnos előfordulhat, hogy a megrendelt könyv közben elfogyott.
Ajánlatunk a készlet erejéig érvényes. Készlethiány esetén, a megrendelést előfoglalásba tesszük és tájékoztatjuk Önt a várható szállítási időpontról. A gyors és pontos kommunikáció miatt kérjük, hogy lehetőség szerint e-mailben tartsa velünk a kapcsolatot! Kérjük csak a fentiek tudatában licitáljon a termékre! Köszönjük, hogy megtisztel bennünket bizalmával!
a BookHouse Könyvdiszkont Csapata


Jelenlegi ára: 2 940 Ft

Az aukció vége: 2011-06-29 05:19
. Sonnenberg, Petra: Nagy ingakönyv - Jelenlegi ára: 2 940 Ft

ÚJ nagyon sexy rózsaszín rövid szatén tunika S/M - Jelenlegi ára: 1 090 Ft

Vásárolj nálam teljesen új, nem kínai, nem turkálós ruhákat, kiváló anyagokból!
Nagyon sexy rövid tunika
Trendi szaténból, gumírozott mellrésszel
S/M-es méret
Nézd meg a többi termékemet is!


Jelenlegi ára: 1 090 Ft

Az aukció vége: 2011-06-26 22:25
. ÚJ nagyon sexy rózsaszín rövid szatén tunika S/M - Jelenlegi ára: 1 090 Ft

Feliratos pólók-vicces szöveggel - Jelenlegi ára: 1 Ft

Méret : XL: Sokféle vicces szövegű pólót bocsájtok licitre, most érdemes vásárolni!!! Nézd meg az összeset!


Jelenlegi ára: 1 Ft

Az aukció vége: 2011-06-26 21:57
. Feliratos pólók-vicces szöveggel - Jelenlegi ára: 1 Ft

Nyuficska_t-nek Cougar görkorcsolya 36-39 - Jelenlegi ára: 5 000 Ft

 
Termékeink nagy része külföldi játékáruházból érkezett , általában visszárú,  csomagolássérült, vagy megmaradt termék Minden esetben dobozuk bontott, mert a termékek kipróbálásra kerülnek. A játékok általában hibátlanok , a leírást a lehető legpontosabban adjuk meg.
licitálnod érdemes mert minőségi játékokhoz a bolti árnál jóval  olcsóbban  juthatsz hozzá
 
Ezen az aukción egy Cougar görkorcsolyára licitálhatsz. Mérete: 36-39-es
A görkorcsolya újszerű
A játékokra megtekintési, kipróbálási garanciát vállalunk, így hetek, hónapok múlva reklamációt nem tudunk elfogadni.



Jelenlegi ára: 5 000 Ft

Az aukció vége: 2011-06-24 21:20
. Nyuficska_t-nek Cougar görkorcsolya 36-39 - Jelenlegi ára: 5 000 Ft

7 " WiFi Mini Netbook Notebook Laptop 2GB WinCe+++ - Jelenlegi ára: 15 990 Ft

INGYEN POSTA!
MAGYAR 1 ÉV GARANCIA+ Igény Esetén Áfás számla is kérhető!!!
Garanciális probléma esetén nem kell kínába küldözgetni mint másoknál! Magyarországon történik a javítás!
Jellemzők:
CPU : ARM-WM8505 (300MHz)
Rendszer : Windows CE6. 0
Memória (RAM) : DDRII, 128 MB
Hard Drive : SSD, 2GB
Képernyő : 7 "TFT LCD 800 x 480 pixel
Billentyűzet : 80-QWERTY billentyűzet
Touch Pad : Integrált Touchpad, Bal & Jobb Kulcs
WIFI : IEEE 802. 11b / g
LAN : szabványos Ethernet hozzáférési
USB portok : 1 x USB 2. 0, 2 x USB 1. 1
Beépített készülékek : Mono hangszórók
Audio bemenet : 1 mikrofon csatlakozó
Audió kimenet : 1headphone jack
Kártyaolvasó nyílás : SD, MMC 4GB-ig bővíthető
Videó formátum : AVI, WRMV, MPG, MP4, MPEG-1 / MPEG-4 / WMV / 3GP
Zene formátum : MP3, WMA, WAV, MIDI
Kép formátum : JPG, BMP
Hálózati adapter : 110 ~ 240 V, 50/60 Hz Bemeneti
Akkumulátor : lítium-ion 2100mAh
Méret : 213. 5mm x 30. 8mm x 141. 8mm
Súly : 870g
Szín : Fekete, Fehér, Piros, Pink
A csomag tartalma:
1 x 7 "LCD WiFi laptop
1 x akkumulátor
1 x angol nyelvű használati útmutató
1 db hálózati adapter
--Szállítási idő 7-14 Munkanap! Az átutalástól számítva 3-4 napon belül már küldöm is a követőkódot a csomaghoz! --
 
 
 
 
 
 
 



Jelenlegi ára: 15 990 Ft

Az aukció vége: 2011-06-24 20:00
. 7 " WiFi Mini Netbook Notebook Laptop 2GB WinCe+++ - Jelenlegi ára: 15 990 Ft

Slim Lift alakformáló M-es - Jelenlegi ára: 990 Ft

Karcsúbb és feszesebb test azonnal!
Fantasztikus alakformáló alsónemű minden hölgynek!
Természetesen formássá teszi.
A Slim & Lift Silhouette csípőszorító előnyei:
Exkluzív kialakításának köszönhetően árnyalja és lekerekíti a test vonalát.
Elrejti az előnytelen kidudorodásokat és vonalakat, ráncokat.
A Slim & Lift segítségével könnyedén belefér kedvenc kihízott farmerjébe vagy kosztümjébe.
Szoknya, blúz, nadrág, de ruha alatt is hordhatja.
Más számára észrevehetetlen, de előfordulhat, hogy még viselője is megfeledkezik róla.
A pamut kialakításának révén tökéletesen szellőzik, így mindig szárazon marad.
Viselete kényelmes és kellemes.
Mérete: M  Fekete színű



Jelenlegi ára: 990 Ft

Az aukció vége: 2011-07-07 16:26
. Slim Lift alakformáló M-es - Jelenlegi ára: 990 Ft

Nike gladiátor szandál - Jelenlegi ára: 14 990 Ft


Szállítás: 10 - 15 munkanap.
36 - 40-es méretben
"A stílus az egyetlen olyan igazi luxus,
amit bárki megengedhet magának... "


Jelenlegi ára: 14 990 Ft

Az aukció vége: 2011-06-30 15:55
. Nike gladiátor szandál - Jelenlegi ára: 14 990 Ft

ÚJ evidence rózsaszín virágos harisnya 56-62 - Jelenlegi ára: 800 Ft

Eladó 1 db rózsaszín kisvirágos harisnya, még a gyermekeimnek vettem, de végül nem is vettük fek.
új áruk 2500 ft
Kélrek nézd meg a többi termékem is, köszönöm.!


Jelenlegi ára: 800 Ft

Az aukció vége: 2011-06-30 13:11
. ÚJ evidence rózsaszín virágos harisnya 56-62 - Jelenlegi ára: 800 Ft

Esőnadrág /szélnadrág 146-152 / 11-12 év - Jelenlegi ára: 1 300 Ft

Üdvözöllek az aukciómon!
Tökéletes állapotban lévő Peter Storm eső és szélnaci eladó.
Aki ismeri a márkát, nem kell bemutatni.
Legjobb választás, bicózáshoz, horgászni, sportolni.
Méretek fent, dereka körgumis.
Folt és szakadás mentes.
Nézz szét nálam, folyamatosan töltök fel ilyen méretű vagány fiú ruhákat.



Jelenlegi ára: 1 300 Ft

Az aukció vége: 2011-06-29 11:24
. Esőnadrág /szélnadrág 146-152 / 11-12 év - Jelenlegi ára: 1 300 Ft

SAMSUNG PROJEKTOROS TV HIBÁS!!!! - Jelenlegi ára: 30 000 Ft

Eladó a képen látható SAMSUNG PROJEKTOROS TV  119cm képátlós, gyári távirányítóval!
Kb 7 éves!
Méretei: Magasság : 133 cm Szélesség : 113 cm  Vastagság 60 cm!
Rengeteg sok mindent tud... pl PIP, Dolby, stb.!
HIBÁS!!! Árnyképes a képe, valamint két kicsi pattanás van a Plexi jobb alján! Tv nézés közben nem lehet észrevenni! Fotó!
A hiba előtt tökéletes képe és hangja volt!
Alsó felnyitható tároló van benne dvd lejátszó, vagy bármi számára! Kerekeken gurul!
Szállításban tudok segíteni!
Bármi kérdésed van kérdezz!
CSERE NEM ÉRDEKEL!!!!


Jelenlegi ára: 30 000 Ft

Az aukció vége: 2011-07-14 10:28
. SAMSUNG PROJEKTOROS TV HIBÁS!!!! - Jelenlegi ára: 30 000 Ft

2011. június 26., vasárnap

Armani Mania 100ML Új Férfi Parfüm - Jelenlegi ára: 3 500 Ft

Armani Mania
100ML Új Férfi Parfüm A Nyitási Akció Keretében. Bevezető Áron!


Jelenlegi ára: 3 500 Ft

Az aukció vége: 2011-06-26 09:34
. Armani Mania 100ML Új Férfi Parfüm - Jelenlegi ára: 3 500 Ft

Samsung SGH-D900i Szivargyújtó töltő/autós töltő ( - Jelenlegi ára: 2 880 Ft

  Termék információk
Samsung SGH-D900i Szivargyújtó töltő/autós töltő (felcsévélhető)
Eredeti gyári termék
Kompatibilis készülékek:
SAMSUNG SGH-C170, SAMSUNG SGH-D520, SAMSUNG SGH-D800, SAMSUNG SGH-D820, SAMSUNG SGH-D840, SAMSUNG SGH-D900, SAMSUNG SGH-D900i, SAMSUNG SGH-E200, SAMSUNG SGH-E200 ECO, SAMSUNG SGH-E250, SAMSUNG SGH-E390, SAMSUNG SGH-E420, SAMSUNG SGH-E570, SAMSUNG SGH-E740, SAMSUNG SGH-E870, SAMSUNG SGH-E900, SAMSUNG SGH-F300, SAMSUNG SGH-I600, SAMSUNG SGH-J600, SAMSUNG SGH-M300, SAMSUNG SGH-P300, SAMSUNG SGH-P310, SAMSUNG SGH-U100, SAMSUNG SGH-U600, SAMSUNG SGH-U700, SAMSUNG SGH-X820, SAMSUNG SGH-X830, SAMSUNG SGH-Z400, SAMSUNG SGH-Z510, SAMSUNG SGH-Z540, SAMSUNG SGH-Z560, SAMSUNG SGH-Z720, SAMSUNG SGH-ZV40, SAMSUNG SGH-ZV60
SG17792
-vege- SZÁLLÍTÁSI KÖLTSÉGEK FELJEBB A "SZÁLLÍTÁSI ÉS GARANCIÁLIS FELTÉTELEK" MENÜPONTRA KATTINTVA TALÁLHATÓ! A licitálást után a Vatera automatikusan elküldi az kifizetéssel kapcsolatos információkat! Kérjük figyelmesen olvassa végig!
Ha nem kapna ilyen e-mailt kérjük jelezze nekünk e-mailben.
Tekintse meg további termékeinket!   Kattintson ide! Minden ami mobil! Ha termékeink között nem találja a terméket amit éppen keres írjon bátran!
Szerviz és mobiltelefon alkatrészek, kiegészítők akár rendelésre is. Vásárlás előtt kérjük figyelmesen olvassa el alábbi feltételeinket! Általános feltételek
Termékeink értékesítése minden esetben számlával és jótállással történik.
Vásárlás előtt ha bármilyen kérdése van írjon nekünk Vaterán keresztül a későbbi problémák elkerülése végett.
Fizetési feltételek
A termék leütése után a Vatera által kiküldött automatikus e-mailben megkapja a szükséges adatokat a fizetés lebonyolításához.
A fizetési információk elküldése után, amennyiben a kifizetés banki utalással vagy befizetéssel történik kérjük, hogy maximum 5 munkanapon belül fizesse meg a termék ellenérték és postaköltségét a megadott bankszámlára. Ellenkező esetben a termék újra aukcióba kerül és az aukciót negatív értékeléssel kivétel nélkül lezárjuk.
  Postázás, csomagküldés
A termék ára és a postaköltség utalását követő 1 munkanapon belül postára adjuk a vásárolt terméke(ke)t. Kézbesítési idő a posta részéről általában 1-5 munkanap.
A DPD futárszolgálat kézbesítése a feladást követő munkanapon történik, sikertelenség esetén ingyenes másodszori kézbesítés.
Garancia
Termékeinkre a jogszabályokban meghatározott 6 és 12 hónap jótállást vállalunk. Garanciális ügyintézéssel kapcsolatban kérjük vegye fel velünk a kapcsolatot. A vásárlással elfogadja feltételeinket! Raktárkészletünk naponta változik, így napi szinten frissítjük az elérhető termékeket a Vatera piacterén.
Így előfordulhat, hogy a licitált termék aznap készletről elfogyott, de a piactérről még nem töröltük és közben adta le rá rendelését.
Ha ez előfordul minden esetben értesítjük a vevőt.
Az esetleges téves termék leírásokért, információkért felelősséget nem vállalunk!
Egyes termékeknél a termékhez tartozó fotó eltérhet a valóságtól.
Vásárlását köszönjük!
- StartGSM -
 


Jelenlegi ára: 2 880 Ft

Az aukció vége: 2011-06-30 08:41
. Samsung SGH-D900i Szivargyújtó töltő/autós töltő ( - Jelenlegi ára: 2 880 Ft

Egyéb Nokia E63 AV + USB + SD kártya nyílás takaró - Jelenlegi ára: 1 390 Ft

  Termék információk
Egyéb Nokia E63 AV + USB + SD kártya nyílás takaró gyári gumi fekete
Eredeti NOKIA termék
Kompatibilis készülékek:
Nokia: E63
SS25502
-vege- SZÁLLÍTÁSI KÖLTSÉGEK FELJEBB A "SZÁLLÍTÁSI ÉS GARANCIÁLIS FELTÉTELEK" MENÜPONTRA KATTINTVA TALÁLHATÓ! A licitálást után a Vatera automatikusan elküldi az kifizetéssel kapcsolatos információkat! Kérjük figyelmesen olvassa végig!
Ha nem kapna ilyen e-mailt kérjük jelezze nekünk e-mailben.
Tekintse meg további termékeinket!   Kattintson ide! Minden ami mobil! Ha termékeink között nem találja a terméket amit éppen keres írjon bátran!
Szerviz és mobiltelefon alkatrészek, kiegészítők akár rendelésre is. Vásárlás előtt kérjük figyelmesen olvassa el alábbi feltételeinket! Általános feltételek
Termékeink értékesítése minden esetben számlával és jótállással történik.
Vásárlás előtt ha bármilyen kérdése van írjon nekünk Vaterán keresztül a későbbi problémák elkerülése végett.
Fizetési feltételek
A termék leütése után a Vatera által kiküldött automatikus e-mailben megkapja a szükséges adatokat a fizetés lebonyolításához.
A fizetési információk elküldése után, amennyiben a kifizetés banki utalással vagy befizetéssel történik kérjük, hogy maximum 5 munkanapon belül fizesse meg a termék ellenérték és postaköltségét a megadott bankszámlára. Ellenkező esetben a termék újra aukcióba kerül és az aukciót negatív értékeléssel kivétel nélkül lezárjuk.
  Postázás, csomagküldés
A termék ára és a postaköltség utalását követő 1 munkanapon belül postára adjuk a vásárolt terméke(ke)t. Kézbesítési idő a posta részéről általában 1-5 munkanap.
A DPD futárszolgálat kézbesítése a feladást követő munkanapon történik, sikertelenség esetén ingyenes másodszori kézbesítés.
Garancia
Termékeinkre a jogszabályokban meghatározott 6 és 12 hónap jótállást vállalunk. Garanciális ügyintézéssel kapcsolatban kérjük vegye fel velünk a kapcsolatot. A vásárlással elfogadja feltételeinket! Raktárkészletünk naponta változik, így napi szinten frissítjük az elérhető termékeket a Vatera piacterén.
Így előfordulhat, hogy a licitált termék aznap készletről elfogyott, de a piactérről még nem töröltük és közben adta le rá rendelését.
Ha ez előfordul minden esetben értesítjük a vevőt.
Az esetleges téves termék leírásokért, információkért felelősséget nem vállalunk!
Egyes termékeknél a termékhez tartozó fotó eltérhet a valóságtól.
Vásárlását köszönjük!
- StartGSM -
 


Jelenlegi ára: 1 390 Ft

Az aukció vége: 2011-06-30 07:08
. Egyéb Nokia E63 AV + USB + SD kártya nyílás takaró - Jelenlegi ára: 1 390 Ft

Férfi pólók, 5 kg - Jelenlegi ára: 1 500 Ft

Férfi pólók, 5 kg, S-M-L-XL méretekben vegyesen, első és másodosztályúak, általunk mosva nem volt, szakadt nincs benne. Minden darab további értékesítésre alkalmas.
Nyugodtan kérdezhetsz róla.


Jelenlegi ára: 1 500 Ft

Az aukció vége: 2011-06-26 06:12
. Férfi pólók, 5 kg - Jelenlegi ára: 1 500 Ft

e-tech CMP-USBVG5 USB video digitalizáló átalakító - Jelenlegi ára: 3 200 Ft

USB 2. 0 profi videó felvevő-készítő eszköz segítségével rögzíthet és szerkeszthet videókat számos analóg videó eszközről. A csomag tartalmaz egy kiváló videó szerkesztő és DVD készítő szoftvert, mellyel profi soundtracket és címeket és effekteket készíthet. A kész munkát, könnyen megoszthatja e-mailen, weben, vagy VCD és DVD formátumban. A felvételt lejátszhatja DVD lejátszón, vagy a számítógép DVD lejátszó szoftvere segítségével.
Jellemzők:
1) Videó rögzítési megoldás still és full motion videók felvételéhez. Felvétel készíthető kézikamerákról, PC kamerákról, VCR-ről és más analóg videó forrásokról
2) Támogatja a NetMeeting-et és videokonferenciát 
3) Nagy sebesség: akár 30/24fps VGA felbontásnál (NTSC / PAL)
4) Állókép készítés: fényképező gomb segítségével fotókat készthet VGA felbontásban, kiválóan alkalmas web és egyéb publikálásra.
5) Kis méret: 88 x 31 x 21mm, hordozható így alkalmas notebookhoz, PC-hez 
Specifikáció:
1) USB 2. 0 csatlakozók: 3db RCA, 1db S-video aljzat  
2) Plug-and-play, nem szükséges telepítés 
3)  NTSC, PAL, és video bemenet
4)  USB távoli bekapcsolás támogatott
5) Állókép rögzítés 640 x 480 felbontásban
6) Kiváló videó szerkesztő és DVD készítő szoftvert a professzionális videó rögzítéshez és szerkesztéshez


Jelenlegi ára: 3 200 Ft

Az aukció vége: 2011-07-14 00:23
. e-tech CMP-USBVG5 USB video digitalizáló átalakító - Jelenlegi ára: 3 200 Ft

Eredeti Armani S-M-es poló NMÁ - Jelenlegi ára: 1 Ft

Szép fagyi szinű Armani poló S-M méretben. A legmagasabb licit viszi.


Jelenlegi ára: 1 Ft

Az aukció vége: 2011-07-03 20:46
. Eredeti Armani S-M-es poló NMÁ - Jelenlegi ára: 1 Ft

Karcsúsíott fekete blézer ciklámen bélessel S - Jelenlegi ára: 2 100 Ft

Kifogástalan állapotú fekete blézer ciklámen béléssel, karcsúsított fazon. A zsebrésze sincs felnyitva.
hossz 75 cm
ujjhossz 60 cm
mellbősége 94-96 cm
derék 80-82 cm
csípő 92 cm



Jelenlegi ára: 2 100 Ft

Az aukció vége: 2011-07-06 18:43
. Karcsúsíott fekete blézer ciklámen bélessel S - Jelenlegi ára: 2 100 Ft

Dzsungel mánia matrica 107. Párduckaméleon - Jelenlegi ára: 1 Ft

Üdvözöllek az aukciómon örülök, hogy benéztél hozzám!
Most a Spar gyűjthető matricáját ajánlom a figyelmedbe.
107. Párduckaméleon
Az aukcióim között van még több féle matrica is!!!: -)
Bármilyen a termékkel kapcsolatos kérdésre szívesen válaszolok.
Nézz körül stefike_2008-nál is, tudunk együtt postázni!!!
További információt a szállítási és garanciális fülben találsz!
Szép napot!
Banki adatok: OTP


Jelenlegi ára: 1 Ft

Az aukció vége: 2011-06-30 16:54
. Dzsungel mánia matrica 107. Párduckaméleon - Jelenlegi ára: 1 Ft

Packard Bell EASYNOTE F4081-SB-232HG notebook - Jelenlegi ára: 130 690 Ft

Packard Bell EASYNOTE F4081-SB-243HG AMD Athlon II Dual-Core P360, 4GB, DDR3, 500GB, ATI Mobilit Radeon HD 6470M / 512MB VRAM, WEBCAM, Bluetooth, Kártyaolvasó, 15, 6", 1366x768, No OS, HDMI, 3xUSB, WLAN, Gigabit, AUDIO, DVD-RW Su
Típus: EASYNOTE F4081-SB-243HG
Leírás: AMD Athlon II Dual-Core P360, 4GB, DDR3, 500GB, ATI Mobilit Radeon HD 6470M / 512MB VRAM, WEBCAM, Bluetooth, Kártyaolvasó, 15, 6", 1366x768, No OS, HDMI, 3xUSB, WLAN, Gigabit, AUDIO, DVD-RW Supermulti, LED, Black, 6cella, lásd részletek, 4400mAh
Gyártói weboldal: Nincs
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Mivel több ezer termékünk van feltöltve, így a leírás nem lehet teljes körű. Kérjük ha kérdése merülne fel a termékkel kapcsolatban akkor előbb kérdezzen és csak utána vásároljon. Mindenkinek szívesen válaszolunk.
Minden termék eredeti sérülés mentes csomagolásban (van olyan ami csak ESD tasakban van) található, garanciát és számlát minden vásárláskor biztosítunk.
Cserét illetve beszámítást nem tudunk elfogadni, így ezekre a kérdésekre nem is válaszolunk!
Tekints meg további termékeinket:



Jelenlegi ára: 130 690 Ft

Az aukció vége: 2011-06-27 15:49
. Packard Bell EASYNOTE F4081-SB-232HG notebook - Jelenlegi ára: 130 690 Ft

Napozó kisfiúknak - Jelenlegi ára: 300 Ft

Használt de jó állapotban levő napozó kisfiúknak. Mérete 68-as. Teljes hossza 48 cm,  ujjhossz válltól 12 cm. bősége 33 cm.



Jelenlegi ára: 300 Ft

Az aukció vége: 2011-07-03 14:58
. Napozó kisfiúknak - Jelenlegi ára: 300 Ft

LG KU990i - Jelenlegi ára: 29 900 Ft

MOBILBAN IS A LEGNAGYOBB! Gyors HÁZHOZSZÁLLÍTÁS 30. 000 Ft felett INGYEN! Új és használt mobiltelefonok adás-vétel , szervizelés! ---------------------------------------------------------------Kérjük telefon esetén megrendelésnél érdeklődjön , hogy jelenleg van e raktáron a választott szín! Az akciós árat cégünk a készlet ereéig garantálja, mivel számos helyen jelenik meg hirdetésünk, így kérjük leütés előtt érdeklődjön az aktuális készletről! Megértését köszönjük! Amennyiben munkanapon 16h-ig (előzetes egyeztetést követően) leüti a terméket, úgy még akár aznap lehetősége nyílik a személyes átvételre budapesti üzletünkben, vagy ahogy kapacitásunk engedi Budapesten DÍJMENTESEN mihamarabb kiszállításra kerül. Vidéki címre a RoyalSprint futárszolgálat kézbesíti a csomagot, melyet átvételkor kell egy összegben kifizetni, ezt leghamarabb másnapi munkanapra tudjuk garantálni.
Ennek díja: 30. 000 Ft alatti rendelés esetén 1. 500 Ft
30. 000 Ft feletti rendelés esetén INGYENESA fizetés, készpénzzel, vagy előre utalással történhet, illetve budapesti üzletünkben, személyes átvételkor lehetőségük nyílik bankkártyával való fizetésre is, ám ebben az esetben az ár néhány százalékkal módosul. Kérjük, amennyiben nem a készpénz fizetési formát választaná a részletekről érdeklődjön! Cégünk jogosult az általános forgalmi adóról szóló 1992. évi LXXIV. Törvény 48 § alapján különbözeti adózás szerint adózni. Készülék leütése esetén engedje meg, hogy ajánljak néhány használathoz szinte nélkülözhetetlen kiegészítőt:
Kijelző védő fólia
Memória kártya
Gépkocsi töltő
Amennyiben felkeltettük érdeklődését, úgy kérem tekintse meg további termékeinket!


Jelenlegi ára: 29 900 Ft

Az aukció vége: 2011-06-26 13:56
. LG KU990i - Jelenlegi ára: 29 900 Ft

Adidas női póló 2900ft - Jelenlegi ára: 2 900 Ft

Ha kérdésed van szívesen válaszolok!


Jelenlegi ára: 2 900 Ft

Az aukció vége: 2011-06-26 13:18
. Adidas női póló 2900ft - Jelenlegi ára: 2 900 Ft

Vezetékes Telefon UFO alakkal - Jelenlegi ára: 1 000 Ft

Üdvözöllek !
Ezen az oldalon egy egy vezetékes telefonra licitálhatsz, melynek a kézi beszélő hátoldalán egy UFOfej alak látható. A készülék nagyon megkímélt újszerű állapotban van. Keveset volt használva. A készülékhez a sját vezetékét is adom, ami 3 méter hosszú.


Jelenlegi ára: 1 000 Ft

Az aukció vége: 2011-06-27 11:12
. Vezetékes Telefon UFO alakkal - Jelenlegi ára: 1 000 Ft

2011. június 25., szombat

Adidas női trikó S-es - Jelenlegi ára: 800 Ft

mérete: hossza: 52cm. mellbőség: 33cm x2.
Anyaga: strecces pamut.


Jelenlegi ára: 800 Ft

Az aukció vége: 2011-06-28 09:39
. Adidas női trikó S-es - Jelenlegi ára: 800 Ft

új saját készítésű bady 350ft - Jelenlegi ára: 350 Ft

Új saját készítésű bady, ára 350ft.
Tőbbféle mintás és egyszínű anyagból készítek badykat minden méretben.
Hosszúujjút, rővidujjút és ujjatlant varrok.
Teszek fel anyagmintákat ezekből is készitem.


Jelenlegi ára: 350 Ft

Az aukció vége: 2011-06-25 07:12
. új saját készítésű bady 350ft - Jelenlegi ára: 350 Ft

Proctor, Bob: Gazdagnak születtél - Jelenlegi ára: 2 540 Ft

BookHouse könyvdiszkont: Az ezer könyv házaTisztelt Érdeklődő! A BookHouse Könyvdiszkont Csapata üdvözli Önt! Kérjük, csak a terméklapon olvasható szállítási feltételek elfogadása esetén licitáljon a termékre! Gazdagnak születtélA könyv listaára: 2990 Ft. Leírás:
Minden emberi lény gazdagnak született, csak a legtöbben ideiglenesen éppen pénzszűkében vannak - olvashatjuk a szerző optimizmustól átitatott szavait könyve fülszövegében, amelyet pontosan ezen átmeneti állapotban ragadt, ám ismét a bőség birtoklására áhítozó útkeresőknek szán. Művében elsősorban pénzhez való viszonyulásunk megváltoztatására buzdít, rámutatva az elménkben megfogalmazódó, vagyonnal, anyagi javakkal kapcsolatos gondolatok, képek teremtő erejére. A legtöbben - elképzeléseik foglyaként - e képesség destruktív, jobb esetben stagnálásra predesztináló oldalát használják ám ha követjük Bob Proctor tanácsait, a határ legfeljebb a csillagos ég lehet. Miután tisztázta a pénz általa értelmezett fogalmát, anyagi és mentális helyzetünk felmérésére buzdít, majd ír a vizualizáció, hit, kockázatvállalás, önbizalom és elvárás fontosságáról, illetve összegzi a vonzás törvényével kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat. Az utolsó két rész témája az intenzív jövő felé fordulás, valamint az örökre zártnak hitt ajtók felnyitása. A kötet a vagyonosodáshoz vezető spirituális út iránt érdeklődők olvasmánya. ISBN: 978-963-529-027-7A termék eladó új, olvasatlan állapotban. Kínálatunkban több mint tízezer új és használt könyv szerepel, melyeket raktárról tudunk szállítani. A gyerekkönyvektől kezdve a szépirodalmon át a bestseller kiadványokig rengeteg könyv címből választhat.
Nézze meg őket most: BookHouse Könyvdiszkont könyvekSzállítási feltételek: Személyes átvételre kizárólag a budapesti üzletünkben van lehetőség (az Örs vezér tértől 1 percre), hétfőtől péntekig 9. 30 és 17. 30 óra között, valamint szombaton 9. 30 és 13. 30 óra között. Házhoz szállítás futárszolgálattal, előre fizetéssel vagy utánvéttel lehetséges. A szállítási költség Magyarországon előre utalással 730 Ft., utánvéttel 995 Ft., de 10. 000 Ft. feletti vásárlás esetén a szállítás díjtalan. A leütést követő 1-2 munkanapon belül kerül a könyv a raktárból az üzletbe, így aznapi átvétel nem lehetséges. A leütést követő 7 napon belül, kérjük, e-mailen jelentkezzen a könyvért, és adja meg, milyen módon (személyes vagy házhozszállítás) szeretné átvenni a könyvet. Kínálatunkban kizárólag raktárkészleten lévő könyvek találhatók, azonban a beszerzések és eladások függvényében a készletünk folyamatosan változik, ezért sajnos előfordulhat, hogy a megrendelt könyv közben elfogyott.
Ajánlatunk a készlet erejéig érvényes. Készlethiány esetén, a megrendelést előfoglalásba tesszük és tájékoztatjuk Önt a várható szállítási időpontról. A gyors és pontos kommunikáció miatt kérjük, hogy lehetőség szerint e-mailben tartsa velünk a kapcsolatot! Kérjük csak a fentiek tudatában licitáljon a termékre! Köszönjük, hogy megtisztel bennünket bizalmával!
a BookHouse Könyvdiszkont Csapata


Jelenlegi ára: 2 540 Ft

Az aukció vége: 2011-06-27 02:34
. Proctor, Bob: Gazdagnak születtél - Jelenlegi ára: 2 540 Ft

ÚJ! 3db szelepes fagyasztó-mikrós TÁROLÓ DOBOZ - Jelenlegi ára: 900 Ft

3db mikrózható-fagyasztható szelepes tároló doboz.
Nagyon jó minőségű, tökéletesen újszerű. Én kicsit túlvásároltam magam belőlük, ezért megválnék egy szettől (az eredeti ár egyharmadáért.. ).
Nem teljesen újak, valamelyiket már lehet használtam, de ennek nyoma nem látható.
2800ml, 1700ml és 500ml.
Termékeim mindegyike saját ruháink, holmijaink, megkímélt szép állapotúak elsőkézből, nem használtan vásárolt ruhák.
Postázom is a terméket!!



Jelenlegi ára: 900 Ft

Az aukció vége: 2011-07-13 00:37
. ÚJ! 3db szelepes fagyasztó-mikrós TÁROLÓ DOBOZ - Jelenlegi ára: 900 Ft

Chicco Happy Snack etetőszékre új huzat, NO POSTA - Jelenlegi ára: 7 490 Ft

Eladó Chicco Happy Snack tipusú etetőszékbe való ülés huzat!
INGYEN SZÁLLÍTÁSSAL AZ ORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉRE!!
A huzat az eredeti tökéletes mása, nagy jó minőségi anyagból!
Anyaga impregnált , letörölhet, kézzel mosható! A huzat hátoldala műselyem, ezáltal kézzel mosható szárítható, ezért nem penészesedik, büdösödik be a huzat!
Minden patent és dísztűzés benne van a huzatban, így teljesen eredetinek tűnik.
Kérésre tudok készíteni mosógépben mosható huzatot is!!
Kérésre el tudom készíteni bármely etető szék huzatát.
Tapasztalatból és visszajelzésekből is tudom, hogy nagyon jó minőségűek az anyagok!
Nem töredeznek, szakadoznak be úgy mint az eredeti huzatok!
Viszont ha leeszi a baba, könnyen letörölhető, nem hagy nyomot, ellenben a más anyagból készült huzatokkal!
Kézzel moshatóak, mert a hátoldaluk rendes anyagból van, így ki tud száradni, nem büdösödik, penészesedik be mint az eredeti huzat!!
Nagy színválaszték van!
_-sárga micimackós
-zöld micimackós
-101 kiskutyás
-verdás
-kék kockás
-narancs kockás
-zöld kockás
-lila kockás
-rózsaszín kockás
-hercegnős
-drapp kockás
-lepkés
-drapp virágos
-narancs virágos
-zöld virágos
-világos kék
stb....
AZ AUKCIÓ TÁRGYA CSAK A HUZAT AZ ÜLÉS NEM!!!!! !!



Jelenlegi ára: 7 490 Ft

Az aukció vége: 2011-07-12 23:26
. Chicco Happy Snack etetőszékre új huzat, NO POSTA - Jelenlegi ára: 7 490 Ft

Plomino pink tunika 104 - Jelenlegi ára: 900 Ft

Hibátlan nagyon szép állapotban.
h: 42, szél: 30
Pontos postáját, majd csak a termék lemérése után tudom megmondani.


Jelenlegi ára: 900 Ft

Az aukció vége: 2011-06-28 21:58
. Plomino pink tunika 104 - Jelenlegi ára: 900 Ft

Bartos Erika : Bogyó és Babóca süteményei - Jelenlegi ára: 1 355 Ft

BookHouse könyvdiszkont: Az ezer könyv házaTisztelt Érdeklődő! A BookHouse Könyvdiszkont Csapata üdvözli Önt! Kérjük, csak a terméklapon olvasható szállítási feltételek elfogadása esetén licitáljon a termékre! Bogyó és Babóca süteményeiA könyv listaára: 1650 Ft. Leírás:
A közkedvelt mesesorozat legújabb darabjában két szó szerint édes történet várja a gyerekeket. Az Áfonyaszedésben Bogyó, a csigafiú és Babóca, a katicalány Pihe, a lepkekislány és Döme, a krumplibogár társaságában indulnak gyümölcsöt gyűjteni. A váratlan kalandoktól sem mentes túra végén a Pihe házában elkészülő áfonyás lepény várja a helyi bogárközösséget. A Mézeskalácsok hamisítatlan téli történet, amelyben Bogyó és Babóca finom mézeskaláccsal szeretnék megvendégelni barátaikat. A ház elé hűlni kitett frissen elkészült süteményeket azonban egy tolvaj szarka eltulajdonítja. A két jó barát a szarka nyomára bukkan és visszaszerzi a süteményeket. A sikeres akció után az uzsonna végül igen jól sikerül, a kis bogarak asztalnál a bűnbánó szarka is helyet kap, akinek köszönhetően csipkebogyószörppel öblíthetik le a finom édességet. A legkisebb korosztálynak szóló bájos mesekönyvet ezúttal is a szerző vidám rajzai gazdagítják. ISBN: 978-615-5023-11-8A termék eladó új, olvasatlan állapotban. Kínálatunkban több mint tízezer új és használt könyv szerepel, melyeket raktárról tudunk szállítani. A gyerekkönyvektől kezdve a szépirodalmon át a bestseller kiadványokig rengeteg könyv címből választhat.
Nézze meg őket most: BookHouse Könyvdiszkont könyvekSzállítási feltételek: Személyes átvételre kizárólag a budapesti üzletünkben van lehetőség (az Örs vezér tértől 1 percre), hétfőtől péntekig 9. 30 és 17. 30 óra között, valamint szombaton 9. 30 és 13. 30 óra között. Házhoz szállítás futárszolgálattal, előre fizetéssel vagy utánvéttel lehetséges. A szállítási költség Magyarországon előre utalással 730 Ft., utánvéttel 995 Ft., de 10. 000 Ft. feletti vásárlás esetén a szállítás díjtalan. A leütést követő 1-2 munkanapon belül kerül a könyv a raktárból az üzletbe, így aznapi átvétel nem lehetséges. A leütést követő 7 napon belül, kérjük, e-mailen jelentkezzen a könyvért, és adja meg, milyen módon (személyes vagy házhozszállítás) szeretné átvenni a könyvet. Kínálatunkban kizárólag raktárkészleten lévő könyvek találhatók, azonban a beszerzések és eladások függvényében a készletünk folyamatosan változik, ezért sajnos előfordulhat, hogy a megrendelt könyv közben elfogyott.
Ajánlatunk a készlet erejéig érvényes. Készlethiány esetén, a megrendelést előfoglalásba tesszük és tájékoztatjuk Önt a várható szállítási időpontról. A gyors és pontos kommunikáció miatt kérjük, hogy lehetőség szerint e-mailben tartsa velünk a kapcsolatot! Kérjük csak a fentiek tudatában licitáljon a termékre! Köszönjük, hogy megtisztel bennünket bizalmával!
a BookHouse Könyvdiszkont Csapata


Jelenlegi ára: 1 355 Ft

Az aukció vége: 2011-06-26 20:30
. Bartos Erika : Bogyó és Babóca süteményei - Jelenlegi ára: 1 355 Ft

deichmanos 21-es mamusz - Jelenlegi ára: 500 Ft


Deichmanban vásárolt mamusz 21-es új, címke lett csak levágva róla
 
 



Jelenlegi ára: 500 Ft

Az aukció vége: 2011-06-28 17:54
. deichmanos 21-es mamusz - Jelenlegi ára: 500 Ft

Next fehér halásznaci 6 év 116 - Jelenlegi ára: 1 Ft

Next fehér halásznaci
mérete: 116h: 48 cmd 26 cm, gumival állíthatóHasznált!!!!
a fenekén lévő díszvarrás megbomlott egy kicsit.


Jelenlegi ára: 1 Ft

Az aukció vége: 2011-07-01 16:11
. Next fehér halásznaci 6 év 116 - Jelenlegi ára: 1 Ft

Logitech Chillstream kontroller - új - Ps3 joy - Jelenlegi ára: 4 500 Ft

LOGITECH CHILLSTREAM
Új, bontatlan, eredeti Logitech kontroller Playstation 3-hoz.
A termék raktáron van , leütés után munkanapokon 24 órán belül postázom 2 napos időgaranciával.
Munkanapokon 17: 00 óráig befutó rendeléseket még aznap feladom ezért a szállítási adatoknál a pontos és megfelelő címet kérem kitölteni.
A termék utánvételes postázási költsége 1500 forint. Nem kell utalni! Fizetés csak átvételkor!
Termékleírás: " A Chillstream legfőbb újdonsága a beépített ventilátoros hűtőrendszer, mely a játékosok kezét játék közben is hűvösen és szárazan tartja. A Logitech ChillStream megoldásának alapja egy a markolatba beépített dolgozó 40 milliméteres ventilátor, ami a vezérlő két oldalán elhelyezett három‑ három szellőzőnyíláson át keringeti a levegőt, így a légáramlat pontosan a játékos ujjaihoz, a hüvelykujj tövébe és tenyér belsejébe jut. A levegő áramlásának mértéke két fokozatban szabályozható, vagy akár ki is kapcsolható. A ChillStream játékvezérlő gumírozott, csúszásmentes felületei biztos fogást, az ergonomikus kialakítás pedig hosszabb távon is kényelmes használatot ígér. "
Termékadatok: Vezetékes kontroller ezüst-metál színben belső beépített hűtőventillátorral. Rezgés funkció nincsen.
Posta: A termék készleten van. Leütés után 24 órán belül elsőbbségivel (2 napos időgarancia) postázni tudom.



Jelenlegi ára: 4 500 Ft

Az aukció vége: 2011-06-28 15:08
. Logitech Chillstream kontroller - új - Ps3 joy - Jelenlegi ára: 4 500 Ft

New Opportunities Upper-intermediate Angol Nyelv - Jelenlegi ára: 3 000 Ft

New Opportunities Upper-intermediate
2007. Longman
 
Vadonat új
Személyes átvétel (Bp vagy Pécel)
Posta


Jelenlegi ára: 3 000 Ft

Az aukció vége: 2011-06-26 13:57
. New Opportunities Upper-intermediate Angol Nyelv - Jelenlegi ára: 3 000 Ft

Next tündéri szürke póló fodros sorttal nézd meg - Jelenlegi ára: 1 200 Ft

Hibátlan tündéri, a naci 9-12 a felső 6-9 de mi inkább 9-12 hósan hordtuk.
A naci next rózsaszín kockás a felső next lepkeujjú tündéri szuper pamut.



Jelenlegi ára: 1 200 Ft

Az aukció vége: 2011-07-02 13:11
. Next tündéri szürke póló fodros sorttal nézd meg - Jelenlegi ára: 1 200 Ft

Félix és Rose,DVD akció! - Jelenlegi ára: 400 Ft


Félix és Rose című film DVD, eredeti lemez, saját tokjában!
Szép állapotú, nem karcos, nem koszos!!!
Magyar szinkronnal.
MOST ÉRDEMES BENÉZNI HOZZÁM, SOK SOK 1. -RÓL INDULÓ TERMÉKEM VAN ÉS FOLYAMATOSAN TÖLTÖK MÉG FEL!!
KÉRDÉSED VAN, TEDD FEL NYUGODTAN!!!!
Figyelem!!
Figyelmesen olvasd el a "Saját oldalamat", hasznos infókat találsz benne!!!
Röviden(legfontosabb):
Minden csomagot CSAK ajánlottan adok fel!!! Elvszett csomagok ért felelősséget nem tudok vállalni! Ha félted a termék biztonságát, kérj értékbiztosítást, mert a postán szerzett sérülésekért sem tudok felelni! Minden termék a képen látott állapotban küldöm, ettől nem térhet el és nem is állok el ettől!
Postai feladás csúszhat 1-2 hétig! Nem biztos, de előfordulhat!!!



Jelenlegi ára: 400 Ft

Az aukció vége: 2011-06-29 12:27
. Félix és Rose,DVD akció! - Jelenlegi ára: 400 Ft

Virágos bőrcipő kislányra 25 méret UK 7,5 - Jelenlegi ára: 3 000 Ft


Nagyon szép állapotú. Belső talphossz 15, 5 cm. Márkája Hush Puppies. Talpa gumi, nem csúszik.



Jelenlegi ára: 3 000 Ft

Az aukció vége: 2011-07-12 10:08
. Virágos bőrcipő kislányra 25 méret UK 7,5 - Jelenlegi ára: 3 000 Ft

2011. június 24., péntek

Avon Naturals gránátalma és mangó testpermet - Jelenlegi ára: 1 Ft


Avon Naturals gránátalma és mangó testpermet
Teljesen új, bontatlan csomagolás!
125 ml
Eredeti ára: 1050, - Ft
A termékcsalád többi tagját is megtalálod az aukcióim között.
Ha van kedved nézd meg a többi aukciómat is, mert rengeteg új AVON kozmetikumom, és egyebem is van. Folyamatosan töltöm fel őket.
Így akár a postaköltségen is spórolhatsz!
Az aktuális katalógusból bármi rendelhető, kedvezménnyel, de van még több termékem is!
Ha bármi érdekel, ami nincs az aukcióim között, bátran kérdezz rá!
Megbeszéljük az árát, és felteszem külön NEKED!
Személyesen is átvehető, vagy postán küldöm az aktuális postai díjszabás szerint.
További hasznos információkat találsz az i+ oldalamon.
Licit esetén úgy értelmezem, hogy elfogadtad az ott leírtakat.
Aukció után kapcsolatfelvétel az ott leírt okok miatt kizárólag e-mailben.



Jelenlegi ára: 1 Ft

Az aukció vége: 2011-06-29 09:11
. Avon Naturals gránátalma és mangó testpermet - Jelenlegi ára: 1 Ft

Bikini felső a leg olcsóbban, RIVER ISLAND 38 - Jelenlegi ára: 200 Ft

Szia!
ezen az aukciómon egy RIVER ISLAND , használt, jó állapotban lévő bikini felsőre licitálhatsz. FLITTERES



Jelenlegi ára: 200 Ft

Az aukció vége: 2011-07-02 08:21
. Bikini felső a leg olcsóbban, RIVER ISLAND 38 - Jelenlegi ára: 200 Ft

Rózsaszín alkalmi ruha - Jelenlegi ára: 490 Ft

Eladó egy szép állapotban lévő tükörbársony ruha.
Itt vettem, nem használtam.



Jelenlegi ára: 490 Ft

Az aukció vége: 2011-06-28 06:59
. Rózsaszín alkalmi ruha - Jelenlegi ára: 490 Ft

Thomas Sabo ékszerekhez medál/ charm KÉSZLETEN - Jelenlegi ára: 1 500 Ft

A termék készleten van, a pénz megérkezését követően azonnal postázom!
925 jelzés van a medálon!


Jelenlegi ára: 1 500 Ft

Az aukció vége: 2011-07-12 01:27
. Thomas Sabo ékszerekhez medál/ charm KÉSZLETEN - Jelenlegi ára: 1 500 Ft

Állítson össze saját menüt egészségesen - Jelenlegi ára: 1 595 Ft

BookHouse könyvdiszkont: Az ezer könyv házaTisztelt Érdeklődő! A BookHouse Könyvdiszkont Csapata üdvözli Önt! Kérjük, csak a terméklapon olvasható szállítási feltételek elfogadása esetén licitáljon a termékre! Állítson össze saját menüt egészségesenA könyv listaára: 1990 Ft. Leírás:
Dupla funkciót tölt be az Elektra Kiadóház gondozásában megjelenő kiadvány: egyrészt hatvanhat, csupa egészséges és könnyű étel receptjét tartalmazó szakácskönyv, másrészt praktikus segítség ahhoz, hogy egy teljes (előételből, főfogásból és desszertből álló) menüsort összeállítsunk. Mindez a mű különleges megoldású szerkezetének köszönhető: a fedőlapok között spirálra fűzve, vízszintesen hármas tagolásban, felső, középső és alsó sávra választva (és ilyenformán tömbönként külön lapozgathatóvá téve) kaptak helyet a - túlnyomórészt mediterrán stílusú, sok zöldséggel, tésztával, könnyű húsokkal, gyümölcsökkel készülő - ételek színes fotókkal kísért leírásai. Így a háromszor huszonkét recept tetszőleges módon variálható, teljes menüötleteket ad az amatőr szakácsoknak. ISBN: 978-963-9892-29-3A termék eladó új, olvasatlan állapotban. Kínálatunkban több mint tízezer új és használt könyv szerepel, melyeket raktárról tudunk szállítani. A gyerekkönyvektől kezdve a szépirodalmon át a bestseller kiadványokig rengeteg könyv címből választhat.
Nézze meg őket most: BookHouse Könyvdiszkont könyvekSzállítási feltételek: Személyes átvételre kizárólag a budapesti üzletünkben van lehetőség (az Örs vezér tértől 1 percre), hétfőtől péntekig 9. 30 és 17. 30 óra között, valamint szombaton 9. 30 és 13. 30 óra között. Házhoz szállítás futárszolgálattal, előre fizetéssel vagy utánvéttel lehetséges. A szállítási költség Magyarországon előre utalással 730 Ft., utánvéttel 995 Ft., de 10. 000 Ft. feletti vásárlás esetén a szállítás díjtalan. A leütést követő 1-2 munkanapon belül kerül a könyv a raktárból az üzletbe, így aznapi átvétel nem lehetséges. A leütést követő 7 napon belül, kérjük, e-mailen jelentkezzen a könyvért, és adja meg, milyen módon (személyes vagy házhozszállítás) szeretné átvenni a könyvet. Kínálatunkban kizárólag raktárkészleten lévő könyvek találhatók, azonban a beszerzések és eladások függvényében a készletünk folyamatosan változik, ezért sajnos előfordulhat, hogy a megrendelt könyv közben elfogyott.
Ajánlatunk a készlet erejéig érvényes. Készlethiány esetén, a megrendelést előfoglalásba tesszük és tájékoztatjuk Önt a várható szállítási időpontról. A gyors és pontos kommunikáció miatt kérjük, hogy lehetőség szerint e-mailben tartsa velünk a kapcsolatot! Kérjük csak a fentiek tudatában licitáljon a termékre! Köszönjük, hogy megtisztel bennünket bizalmával!
a BookHouse Könyvdiszkont Csapata


Jelenlegi ára: 1 595 Ft

Az aukció vége: 2011-06-25 23:34
. Állítson össze saját menüt egészségesen - Jelenlegi ára: 1 595 Ft

George tunika 38-as - Jelenlegi ára: 950 Ft

Szép, megkímélt
Mérete: 38-as
Bármi kérdésed lenne, bátran írj
Licitet nem törlök és csere sem érdekel



Jelenlegi ára: 950 Ft

Az aukció vége: 2011-06-27 20:54
. George tunika 38-as - Jelenlegi ára: 950 Ft

Ötletek papírból és vasalható gyöngyből - Jelenlegi ára: 835 Ft

BookHouse könyvdiszkont: Az ezer könyv házaTisztelt Érdeklődő! A BookHouse Könyvdiszkont Csapata üdvözli Önt! Kérjük, csak a terméklapon olvasható szállítási feltételek elfogadása esetén licitáljon a termékre! Ötletek papírból és vasalható gyöngybőlA könyv listaára: 995 Ft. Leírás:
Egy teljesen hétköznapi és egy speciális anyag - papír és vasalható, színes gyöngy - szükséges azoknak a dísztárgyaknak, játékoknak, füzéreknek a megvalósításához, amelyeknek készítési fortélyaival megismerkedhetünk a füzetkéből. A munkához szükséges eszközök rövid bemutatása után a szerző tizenhárom ötlettel járul hozzá leendő repertoárunkhoz. Ezek között találunk papírvirágokat, szülinapi naptárt, gyöngyös könyvjelzőt, függő díszeket, lampiont, űrhajós széljátékot, állatos dobozkákat stb. A munkát a kiadvány közepén található mintaívek segítik. A szöveget színes fotók illusztrálják. ISBN: 978-963-278-123-5A termék eladó új, olvasatlan állapotban. Kínálatunkban több mint tízezer új és használt könyv szerepel, melyeket raktárról tudunk szállítani. A gyerekkönyvektől kezdve a szépirodalmon át a bestseller kiadványokig rengeteg könyv címből választhat.
Nézze meg őket most: BookHouse Könyvdiszkont könyvekSzállítási feltételek: Személyes átvételre kizárólag a budapesti üzletünkben van lehetőség (az Örs vezér tértől 1 percre), hétfőtől péntekig 9. 30 és 17. 30 óra között, valamint szombaton 9. 30 és 13. 30 óra között. Házhoz szállítás futárszolgálattal, előre fizetéssel vagy utánvéttel lehetséges. A szállítási költség Magyarországon előre utalással 730 Ft., utánvéttel 995 Ft., de 10. 000 Ft. feletti vásárlás esetén a szállítás díjtalan. A leütést követő 1-2 munkanapon belül kerül a könyv a raktárból az üzletbe, így aznapi átvétel nem lehetséges. A leütést követő 7 napon belül, kérjük, e-mailen jelentkezzen a könyvért, és adja meg, milyen módon (személyes vagy házhozszállítás) szeretné átvenni a könyvet. Kínálatunkban kizárólag raktárkészleten lévő könyvek találhatók, azonban a beszerzések és eladások függvényében a készletünk folyamatosan változik, ezért sajnos előfordulhat, hogy a megrendelt könyv közben elfogyott.
Ajánlatunk a készlet erejéig érvényes. Készlethiány esetén, a megrendelést előfoglalásba tesszük és tájékoztatjuk Önt a várható szállítási időpontról. A gyors és pontos kommunikáció miatt kérjük, hogy lehetőség szerint e-mailben tartsa velünk a kapcsolatot! Kérjük csak a fentiek tudatában licitáljon a termékre! Köszönjük, hogy megtisztel bennünket bizalmával!
a BookHouse Könyvdiszkont Csapata


Jelenlegi ára: 835 Ft

Az aukció vége: 2011-06-25 19:15
. Ötletek papírból és vasalható gyöngyből - Jelenlegi ára: 835 Ft

B. Lőrinczy Éva: Új magyar tájszótár, Sz - Z - Jelenlegi ára: 8 170 Ft

BookHouse könyvdiszkont: Az ezer könyv házaTisztelt Érdeklődő! A BookHouse Könyvdiszkont Csapata üdvözli Önt! Kérjük, csak a terméklapon olvasható szállítási feltételek elfogadása esetén licitáljon a termékre! Új magyar tájszótár, Sz - ZsA könyv listaára: 8600 Ft. Leírás:
Az Új magyar tájszótár - Szinnyei Józsefnek a századfordulón közzétett, kétkötetes Magyar Tájszótárának szerves folytatása - elérkezett zárókötetéhez. Az ötkötetes mű így több mint félmillió adatot tartalmaz, mintegy százhúszezer szócikkben elrendezve. A hatalmas, több évtizedes munka eredménye az Sz betűtől a Zs betűig tartó szócikkek gyűjteménye. A kiadvány - elődeihez hasonlóan - az egész magyar nyelvterületet figyelembe veszi, nyelvtudományi szempontból pedig kiterjed nemcsak a tulajdonképpeni tájszavakra, hanem az alaktani és jelentéstani szóvariánsokra, s a kötetben megtalálhatjuk a hangalaki variánsokat is. A Hosszú Ferenc szerkesztésében megjelent kötet utolsó része tartalmazza az előző kötetekhez tartozó kiegészítéseket is. A nyelvészeken és a néprajzosokon kívül várhatóan az írók, műfordítók, tanárok, újságírók és más érdeklődők figyelmét is felkeltő kötetnek minden általános gyűjtőkörű és szakkönyvtár helyben olvasható könyveket tartalmazó polcain ott a helye. ISBN: 978-963-05-8755-6A termék eladó új, olvasatlan állapotban. Kínálatunkban több mint tízezer új és használt könyv szerepel, melyeket raktárról tudunk szállítani. A gyerekkönyvektől kezdve a szépirodalmon át a bestseller kiadványokig rengeteg könyv címből választhat.
Nézze meg őket most: BookHouse Könyvdiszkont könyvekSzállítási feltételek: Személyes átvételre kizárólag a budapesti üzletünkben van lehetőség (az Örs vezér tértől 1 percre), hétfőtől péntekig 9. 30 és 17. 30 óra között, valamint szombaton 9. 30 és 13. 30 óra között. Házhoz szállítás futárszolgálattal, előre fizetéssel vagy utánvéttel lehetséges. A szállítási költség Magyarországon előre utalással 730 Ft., utánvéttel 995 Ft., de 10. 000 Ft. feletti vásárlás esetén a szállítás díjtalan. A leütést követő 1-2 munkanapon belül kerül a könyv a raktárból az üzletbe, így aznapi átvétel nem lehetséges. A leütést követő 7 napon belül, kérjük, e-mailen jelentkezzen a könyvért, és adja meg, milyen módon (személyes vagy házhozszállítás) szeretné átvenni a könyvet. Kínálatunkban kizárólag raktárkészleten lévő könyvek találhatók, azonban a beszerzések és eladások függvényében a készletünk folyamatosan változik, ezért sajnos előfordulhat, hogy a megrendelt könyv közben elfogyott.
Ajánlatunk a készlet erejéig érvényes. Készlethiány esetén, a megrendelést előfoglalásba tesszük és tájékoztatjuk Önt a várható szállítási időpontról. A gyors és pontos kommunikáció miatt kérjük, hogy lehetőség szerint e-mailben tartsa velünk a kapcsolatot! Kérjük csak a fentiek tudatában licitáljon a termékre! Köszönjük, hogy megtisztel bennünket bizalmával!
a BookHouse Könyvdiszkont Csapata


Jelenlegi ára: 8 170 Ft

Az aukció vége: 2011-06-25 18:10
. B. Lőrinczy Éva: Új magyar tájszótár, Sz - Z - Jelenlegi ára: 8 170 Ft

Új FASHION 5db-os vidám színes csíkos zokni csomag - Jelenlegi ára: 800 Ft


Új 5db-os FASHION zokni csomag !!!!!
Új termék
Méret 39-42-ig
FASHION-DAFA&JOY(BETLY)
Anyaga 100% pamut
Csíkos váltakozó színösszeállítással
Alsó lábszárig érő zokni
Kérlek nézd meg a többi gyönyörű Angol ruháimat is, s-től extra méretig, minden héten új feltöltések!
Sok termékem 1ft-ról indul MNÁ nélkül !!!!! !!!!! !
Köszönöm, hogy benéztél hozzám



Jelenlegi ára: 800 Ft

Az aukció vége: 2011-07-04 16:53
. Új FASHION 5db-os vidám színes csíkos zokni csomag - Jelenlegi ára: 800 Ft

Spar matrica 158 Fürge gibbon - Jelenlegi ára: 30 Ft

Eladó a képen látható Dzsungelmániás matrica!
Száma: 158
Neve: Fürge gibbon
Nézd meg a többi matricámat is!


Jelenlegi ára: 30 Ft

Az aukció vége: 2011-06-26 16:16
. Spar matrica 158 Fürge gibbon - Jelenlegi ára: 30 Ft

Flitteres miniruha rózsaszin/ezüst L - Jelenlegi ára: 2 000 Ft

Flitteres miniruha rózsaszin ezüst Les méret



Jelenlegi ára: 2 000 Ft

Az aukció vége: 2011-06-26 14:55
. Flitteres miniruha rózsaszin/ezüst L - Jelenlegi ára: 2 000 Ft

fekete szatén kiscipő - Jelenlegi ára: 2 500 Ft

Újszerű állapotba, 35-ös szatén, könnyen tisztítható, elegáns , de falmerhez is jól áll


Jelenlegi ára: 2 500 Ft

Az aukció vége: 2011-07-01 13:59
. fekete szatén kiscipő - Jelenlegi ára: 2 500 Ft

Classic HENNA színtelen hajkondícionáló por - Jelenlegi ára: 1 200 Ft


Szeretne egészséges, dús és fényes hajat anélkül, hogy megváltoztatná a haja színét?
Termékünk egy egykomponensű gyógynövény por, melyet „ színtelen hennának” is neveznek. Valójában azonban nem az ismert henna (Lawsonia inermis)növényről van szó. A Cassia obovataegy hajkondicionáló hatású gyógynövény. Talán csak annyiban hasonlít a hennára, hogy szintén ragyogóvá és egészségessé varázsolja hajunkat. Azonban színező hatása vízzel keverve egyáltalán nincs.
Összetevők: cassia obovata.



Jelenlegi ára: 1 200 Ft

Az aukció vége: 2011-07-01 12:56
. Classic HENNA színtelen hajkondícionáló por - Jelenlegi ára: 1 200 Ft

2011. június 23., csütörtök

Mona Lisa hosszú ujjú női blúz, 56-os - Jelenlegi ára: 990 Ft

MÁRKA: Mona Lisa
LEÍRÁS: Csinos, anyagában bordázott,
fekete alapon drapp-barna-türkiz mintás,
hosszú ujjú női blúz.
Anyag: 64% viscose, 36% polyester
ÁLLAPOT: Tökéletes
MÉRET: 56   
mell: 78 cm,             hossz: 82 cm


Jelenlegi ára: 990 Ft

Az aukció vége: 2011-06-28 11:57
. Mona Lisa hosszú ujjú női blúz, 56-os - Jelenlegi ára: 990 Ft

Ráczné Vigh Zsuzsa: Gluténmentes édességek - Jelenlegi ára: 2 840 Ft

BookHouse könyvdiszkont: Az ezer könyv házaTisztelt Érdeklődő! A BookHouse Könyvdiszkont Csapata üdvözli Önt! Kérjük, csak a terméklapon olvasható szállítási feltételek elfogadása esetén licitáljon a termékre! Gluténmentes édességekA könyv listaára: 2989 Ft. Leírás:
Aki érzékeny a tehéntejre vagy a lisztre, az pontosan tudja, hogy mennyire nehéz egy problémamentes menüsor összeállítása, hisz a legtöbb - egészséges emberek számára hétköznapinak számító - ételben megtalálhatóak azok az összetevők, amelyek számukra tiltottak. Ráczné Vigh Zsuzsa azonban összeállított egy speciális szakácskönyvet, amelyben olyan közkedvelt édességek receptjeit teszi közzé, amelyek - apróbb-nagyobb változtatásokkal - elkészíthetőek úgy is, hogy az allergiások is fogyaszthassanak belőlük. Az alaprecept részletes leírása után a szerző külön kiemeli, hogy mit változtassunk ahhoz, hogy az adott finomság tej- és lisztérzékenyek számára is veszélytelen legyen. A választékban egyebek mellett megtaláljuk az almás és gesztenyés muffint, a fatörzs, nugátkrémes és Sacher-tortát, a palacsintát, a tejberizst, az ischlert, a kókuszkockát vagy a málnás piskótát. A szöveget színes fotók illusztrálják. ISBN: 978-963-7460-44-9A termék eladó új, olvasatlan állapotban. Kínálatunkban több mint tízezer új és használt könyv szerepel, melyeket raktárról tudunk szállítani. A gyerekkönyvektől kezdve a szépirodalmon át a bestseller kiadványokig rengeteg könyv címből választhat.
Nézze meg őket most: BookHouse Könyvdiszkont könyvekSzállítási feltételek: Személyes átvételre kizárólag a budapesti üzletünkben van lehetőség (az Örs vezér tértől 1 percre), hétfőtől péntekig 9. 30 és 17. 30 óra között, valamint szombaton 9. 30 és 13. 30 óra között. Házhoz szállítás futárszolgálattal, előre fizetéssel vagy utánvéttel lehetséges. A szállítási költség Magyarországon előre utalással 730 Ft., utánvéttel 995 Ft., de 10. 000 Ft. feletti vásárlás esetén a szállítás díjtalan. A leütést követő 1-2 munkanapon belül kerül a könyv a raktárból az üzletbe, így aznapi átvétel nem lehetséges. A leütést követő 7 napon belül, kérjük, e-mailen jelentkezzen a könyvért, és adja meg, milyen módon (személyes vagy házhozszállítás) szeretné átvenni a könyvet. Kínálatunkban kizárólag raktárkészleten lévő könyvek találhatók, azonban a beszerzések és eladások függvényében a készletünk folyamatosan változik, ezért sajnos előfordulhat, hogy a megrendelt könyv közben elfogyott.
Ajánlatunk a készlet erejéig érvényes. Készlethiány esetén, a megrendelést előfoglalásba tesszük és tájékoztatjuk Önt a várható szállítási időpontról. A gyors és pontos kommunikáció miatt kérjük, hogy lehetőség szerint e-mailben tartsa velünk a kapcsolatot! Kérjük csak a fentiek tudatában licitáljon a termékre! Köszönjük, hogy megtisztel bennünket bizalmával!
a BookHouse Könyvdiszkont Csapata


Jelenlegi ára: 2 840 Ft

Az aukció vége: 2011-06-25 10:26
. Ráczné Vigh Zsuzsa: Gluténmentes édességek - Jelenlegi ára: 2 840 Ft